A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, káros csatolmányt tartalmazó e-mailek terjednek. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete a közleményében azt írta, hogy a káros levél megtévesztően hasonlít egy valódi ügyfélkapus értesítési üzenetre, és a levél feladója is valódinak tűnik ([email protected]), a levél fejlécadataiból azonban kiderül, hogy valójában nem […]

Jelentősen megnőtt a kibertámadások száma az Európai Unió országaiban, 2580 incidenst rögzített az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) 2022 júliusa és 2023 júniusa között – mondta a szervezet főigazgatója. Juhan Lepassaar a KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program zárókonferenciáján az ENISA vezetője ismertette a szervezet által 11-ik alkalommal összeállított éves […]

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) a fogyasztóvédelem és az áldozatsegítés révén is kapcsolódik a kiberbiztonsághoz — mondta Répássy Róbert. Az IM parlamenti államtitkára az online csalások visszaszorítása érdekében KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program összegző konferenciáján elmondta: a szakmailag leginkább érintett szervezetek felismerték, hogy az online térben fenyegető veszélyeket csak együttműködve […]

A kiberbűnözés elleni küzdelem nemcsak technikai kérdés, hanem széles körű társadalmi összefogást igénylő misszió: a dinamikus fejlődés és alkalmazkodás mindannyiunk számára alapvető jelentőséggel bír – jelentette ki Koltay András. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az online csalások visszaszorítása érdekében KiberPajzs elnevezéssel tavaly indított oktatási-kommunikációs program összegző konferenciáján […]

A Magyar Posta nevét és arculati elemeit felhasználó adathalászlevelekre hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A szervezet a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: az elmúlt napokban egyre több az olyan adathalászlevél, amelyet a Magyar Posta nevében küldenek a támadók, az eredetire megszólalásig hasonlító, de káros weboldalra vezető […]

Elfogták a rendőrök a múlt héten egy országos, online csalásokra szakosodott, ukrán hátterű bűnbanda vezetőit A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője, Farkas Péter azt közölte, hogy a gyanúsítottakat, köztük a bűnbanda feltételezett, Magyarországon élő ukrán vezetőjét több hónapos előkészítő munka után vették őrizetbe. Az alezredes elmondta, hogy […]

Telefonos csalókat tartóztatott le a bíróság, akik milliókhoz jutottak többeket félrevezetve. A Veszprém Vármegyei Főügyészség közleménye szerint öt férfit tartóztattak le, akik közreműködtek a telefonos csalásban, köztük két ukrán állampolgárt. A 19 és 46 év közötti férfiak idén június és október között több esetben közreműködtek olyan csalássorozatban, amelyek során ismeretlenek […]

A belga hírszerző szolgálat (VSSE) kémkedés gyanújával vizsgálatot folytat az Alibaba kínai online áruház logisztikai központjában, a liege-i teherforgalmi repülőtéren. A VSSE sajtóközleményében az áll: „a hatóság munkája arra irányul, hogy felderítse a kínai vállalatok, köztük az Alibaba esetleges kémkedési vagy bármilyen beavatkozási tevékenységét, és fellépjen ellene”. A Financial Times […]

Hamis telefontartozékokat – töltőkábeleket, adaptereket és csatlakozókat – foglaltak le és semmisítettek meg a pénzügyőrök egy Hajdú-Bihar megyei üzlet raktárában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). közleménye szerint Szlovéniában „bukott meg” először egy szállítmány, ott több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság. Ezután tartottak kutatást az említett Hajdú-Bihar […]

Támadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számítógépes rendszerét a múlt héten. A hágai testület közleménye szerint a múlt hét végén szokatlan tevékenységet észleltek a számítógépes hálózatán, amelyre a még folyamatban lévő válaszlépéseket kezdeményezte, de nem közölt további részleteket a támadás mértékéről vagy arról, hogy milyen típusú kibertámadásról van szó. A […]