Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kereskedelem miatt jogerősen hét év, fegyházban letöltendő büntetésre ítéltek egy baranyai férfit, aki éveken át árult az interneten drogokat. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a közleményében azt írta, hogy a vádlott 2019 decemberétől mintegy két éven át rendszeresen rendelt az interneten keresztül külföldről kábítószert. A vételárát kriptovalutában […]

Kína hágai nagykövetsége tagadja a holland védelmi minisztérium állításait, amelyek szerint Peking áll a tárca hálózatán tavaly talált kémszoftverek mögött. A Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerint a holland katonai biztonsági szolgálat (MIVD) azt közölte, hogy a kínai hatóságoknak tavaly sikerült hozzáférniük a védelmi minisztérium bizonyos belső számítógépes […]

Két huszonéves hevesi „zseni” ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell. A Nógrád Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a csekély erkölcsiséggel rendelkező 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési […]

Dél-Koreának adta ki a Terraform blokklánccég pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsunt, a kriptokirályként is ismert Do Kvon társát Montenegró. Az Adria-parti ország igazságügyi minisztériumának közleménye szerint Kvont és Hon Csang Dzsunt tavaly március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre készültek felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal […]

Ismeretlen tettesek „Budapest Főváros helyi önkormányzati adófizetési kapuja” címmel hamis internetes felületet hoztak létre. A Főpolgármesteri Hivatal arról számolt be, hogy az egyik legnagyobb elektronikus szállásfoglaló világcég levelezési rendszerén keresztül ismeretlenek arra szólították fel a Budapesten megszálló vendéget, hogy turisztikai adót fizessen a honlapon keresztül. A Fővárosi Önkormányzat arra hívta […]

A Microsoft nevével visszaélő csalókra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NMSZ NKI). Az NBSZ NKI a Facebook-oldalán aról számolt be, hogy az elmúlt napokban egyre több bejelentés érkezett hozzájuk a Microsoft nevével visszaélő, angol nyelvű telefonhívásokkal kapcsolatban. A csalók a Microsoft munkatársainak adják ki magukat […]

Könnyű, otthonról végezhető munkával, külföldi munkalehetőségekkel csalt ki közel hatszáz embertől pénzt: bűnhődni fog ezért is! Könnyű, otthonról végezhető munkáról, valamint ausztriai és németországi munkalehetőségekről szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki több száz embert ejtett tévedésbe, és 4,5 millió forint kárt okozott. A Somogy […]

Semmissé nyilvánította a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon kiadatására vonatkozó döntést a montenegrói fellebbviteli bíróság. A Vijesti.me montenegrói hírportál a bíróság közleményét idézve a hírportál közölte, hogy a testület elfogadta a vádlott védőügyvédjének fellebbezését, semmissé nyilvánította a podgoricai felsőbíróság ítéletét, az ügyet pedig visszarendelte az […]

Elfogták egy online csalásokra szakosodott bűnbanda ukrán vezetőjét. Megfogták a szervezésben résztvevő társát és több pénzmosót. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy december 14-én több helyszínen fogták el a feltételezett elkövetőket. Az összehangolt akcióban a Csongrád-Csanád megyei nyomozók, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ vett […]

Jóváhagyta a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítójának, a „kriptokirály” kiadatását a podgoricai felsőbíróság. A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának közleménye szerint a bíróság azt közölte, hogy a montenegrói igazságügyminiszternek kell eldöntenie, hogy az Egyesült Államoknak vagy Dél-Koreának adják-e ki Do Kvont, ugyanis mindkét ország erre vonatkozó kérelmet nyújtott be. Júniusban a […]