Vádat emeltek egy büntetett előéletű 34 éves férfival szemben, aki változatos módszerekkel csapott be másokat, és tett szert több tízmillió forintos haszonra. A férfi több ismerősének is azt mondta, hogy nagykereskedelmi értékesítőként dolgozik egy távközlési cégnél, ahol beosztása révén jelentős kedvezménnyel tud mobiltelefont szerezni akár saját használatra, akár befektetési célból. Azt […]
büntetés
Egy moszkvai békebíró, Tyimur Varhamejev hárommillió rubeles (11,4 millió forintos) közigazgatási bírságot szabott ki a Wikimedia Alapítványra azzal az indoklással, hogy nem távolította el a Wikipédiáról a „különleges hadműveletről” szóló, a békebíró szerint nem hiteles információkat tartalmazó tartalmakat, beleértve azokat, amelyek nukleáris fegyverek Moszkva általi bevetésének lehetőségéről és az állítólagos ukrajnai […]
Egy eddig nem azonosított, az egész agykéregre jellemző működési elvet írtak le kutatók, amely hozzájárul a tanulás korai fázisának sikerességéhez. A kutatás eredményei alapul szolgálhatnak egyes kórállapotok, például az autizmus és a skizofrénia kifejlődését vizsgáló kutatások tervezéséhez. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a BrainVisionCenter […]
Egy amerikai bíró elutasította a Meng Van-csou, a Huawei Technologies pénzügyi vezetője elleni vádakat, ezzel hivatalosan is véget vetve az amerikai-kínai kapcsolatokat feszítő büntetőjogi szankciós ügynek. Meng, akinek édesapja, Zsen Cseng-fej, a Huawei alapítója és vezérigazgatója, tavaly megállapodást kötött az amerikai ügyészekkel az ügy megszüntetéséről négy évvel a 2018 decemberi […]
Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy hatfős bűnszövetség tagjai ellen, akik közül négyen egy börtönből csaltak ki pénzt telefonon a megtévesztett sértettektől – közölte a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a vádlottak közül négy férfi jogerős szabadságvesztését töltötte, és néhány hónapig egy cellában tartózkodott. Kitalálták, hogy […]
Rendszeres adóellenőrzésnek vetik alá Kínában a hírességeket és a közösségi média influenszereit, miután az elmúlt években több kínai sztárt kaptak adócsaláson a hatóságok – számolt be a China Daily. A kínai adóhatóság még szeptemberben közzétett közleménye szerint a rendszeres átvilágítások célja, hogy „egészséges környezet” megteremtését mozdítsák elő a szórakoztatóiparban. A […]
Üzembe helyezték a kifejezetten a büntetés-végrehajtási feladatok ellátására kifejlesztett úgynevezett SAFE-rendszert — jelentette be Tóth Tamás a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Az applikációnak köszönhetően a felügyelők okoseszközeikkel a börtönön belül bárhol és bármikor elérhetik a fogvatartottakra vonatkozó legfontosabb adatokat. Ez utóbbi projekt eredményeként a börtönfolyosókon megjelentek az úgynevezett KIOSZK berendezések is. […]
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) május 15-én általános hatósági felügyeleti eljárás keretében 250 millió forint pénzbírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-re (Telenor) amiatt, hogy a szolgáltató jogsértő módon, az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoktól eltérően, megfelelő jogalap hiányában, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó […]
A hagyományos papír alapú iratkezelés terén a megkérdezett nagyvállalatoknak a határidő túllépése jelenti legnagyobb gondot, ami a válaszadók 84 százalékánál okoz problémát — derül ki a Quattrosoft Kft. nagyvállalati it-igazgatók körében, elektronikus dokumentumkezelésről végzett kutatásából. Egy-egy fontos irat elvesztéséből a válaszadók 53 százalékának adódik gondja. Katasztrófahelyzet (tűz, csőtörés) miatt elveszett iratok a […]
Első ízben hozott szerdán olyan rendeletet amerikai elnök, amely lehetővé teszi amerikai célpontok ellen kibernetikai támadásokat végrehajtó és a kibertérben kémkedő külföldi személyek és intézmények amerikai szankcionálását. „A kibernetikai fenyegetések súlyos gazdasági és nemzetbiztonsági kihívást jelentenek az Egyesült Államok számára” – állt a Barack Obama által kiadott közleményben. „Alkalmazni szándékozom […]