Adókijátszás, fiktív céghálózat: Négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó okostelefonok kereskedelmével foglalkozó bűnbanda ellen emeltek vádat. A Zala Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével […]

Gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt börtönbüntetésre a bíróság nem jogerősen egy hajdúböszörményi férfit. Tizenkettedik életévét be nem töltött személyt ábrázoló pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette és tizenkettedik életévét be nem töltött személy sanyargatását vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nem jogerősen két év – öt […]

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta egy zalai nőt, aki több mint 250 embertől csalt ki pénzt nem létező áruk ígéretével és gyermekének gyógykezelésére hivatkozva; ugyanilyen bűncselekmény miatt már korábban is elítélték. A Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője, Vándor Virág közölte: a nő 2019 novemberétől nehéz anyagi helyzetének javítása érdekében az egyik közösségi oldal […]

 Online csalás miatt letartóztattak egy csarodai férfit, aki emberek százait verhette át internetes adok-veszek oldalakon.  Az üggyel kapcsolatban tavaly először egy tolnai férfi kérte a rendőrök segítségét. A sértett egy internetes adok-veszek oldalon akart egy játékkonzolt vásárolni. Átutalta a megadott bankszámlára a kialkudott összeget, de a termék nem érkezett […]

Egy internetes csaló 25 millió forintot csalt ki egy Pápa környéki kistelepülésen élő nőtől különböző indokokkal 2022 decemberétől egy év alatt. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írták, hogy a nő az egyik közösségimédia-felületen ismerkedett meg a férfival, akivel személyesen soha nem találkozott. 2022 decemberében egy levélben a férfi azt állította, […]

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfival szemben, aki mintegy 150 millió forintnyi kárt okozott. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a 33 éves férfi a Dominikai Köztársaságban élve, 2019 és 2021 között – az elkövetésbe bűntársakat is bevonva – csalárd módon […]

Csalás és pénzmosás miatt fogtak el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfit, aki banki ügyintézőnek adta ki magát, és így emelt le közel húszmillió forintot egy vállalkozó számlájáról. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a csaló telefonon azt mondta a békési férfinak, hogy valaki pénzt akar levenni a cége számlájáról, így sürgősen […]

Pénzmosás és csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy nigériai férfi és felesége ellen. A Baranya Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta, hogy a 38 éves nigériai állampolgárságú férfi és 43 éves felesége 2021-ben csatlakoztak egy Afrikából irányított, internetes csalásokra szakosodott bűnszervezethez. A bűnbanda tagjai interneten keresztül vették […]

Több mint húszmillió forinttal károsított meg egy ruhákat áruló miskolci nőt egy ukrán csaló. A rendőrség tájékoztatása szerint a Miskolci Rendőrkapitányság csalás miatt folytat nyomozást a Budapesten élő huszonnégy éves ukrán férfival szemben, aki tavaly márciusban jelentkezett a nő internetes hirdetésére, és megbeszélték, hogy egy futárcégen keresztül fogják lebonyolítani az […]

Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem ötszáz sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett. A Somogy Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a gátlásokban kevésbé erős nő 2021 decembere és 2023 januárja között több internetes oldalon […]