Gyorsabb, biztonságosabb és minden eddiginél nagyobb kapacitású üvegszálas kapcsolatot épített ki Bécs és Budapest között az Invitech és az A1 Telekom Austria csoport nemzetközi üzletága. Az Invitech közleménye szerint a két szolgáltató saját optikai infrastruktúrájának összekapcsolásával a ma elérhető legrövidebb összeköttetést biztosítja, ezzel kiemelkedő adatbiztonságot garantál. Az optikai gerinchálózat a […]

További növekedést tervez Budapesten a Morgan Stanley, miközben a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat globális kockázatkezelési személyzetének már negyede Budapesten dolgozik – mondta Keishi Hotsuki, a Morgan Stanley kockázatkezelési igazgatója. Az igazgató Magyarország fő vonzerejének nevezte a jelentős számú tehetséges elemző szakembert. A magyar oktatási rendszer sok analitikus gondolkodású, erős […]

Több ezer amiloidmintát találtak az ELTE kutatói az egyetemen létrehozott algoritmus és szerver, a Budapest Amiloid Prediktor segítségével. Az amiloidok kóros fehérjék, felismerésük súlyos betegségek megelőzésében és gyógyításában játszhat fontos szerepet. A sejtek belsejében az élet alapjául szolgáló fehérjék oldott formában vannak jelen. Oldhatóságuk térbeli szerkezetükkel van kapcsolatban: ha a […]

Harmincöt alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta. A bezárandó posták utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek – közölte a vállalat pénteken. A Magyar Posta Zrt. hangsúlyozta: a jogszabályi kötelezettség alapján előírt 66 posta helyett a bezárást követően is 112 posta áll az ügyfelek rendelkezésére Budapesten. A mostani szankciók […]

A magyarok 86 százaléka hallott már az elektronikus aláírásról, csaknem 25 százalékuk alkalmazta is, 34 százalék viszont azért nem használta még a digitális lehetőséget, mert nem ismeri a kapcsolódó technológiai megoldásokat – derül ki egy reprezentatív kutatásból. A vizsgálat szerint az eredmények alapján – hasonlóan más digitális kompetenciákhoz – komoly […]

A Magyarországon is több száz embert foglalkoztató* Unisys zsinórban másodjára érte el a legmagasabb pontszámot a megváltozott munkaképességűek esélyegyenlőségi mutatójában (Disability Equality Index – DEI). A DEI két amerikai szervezet (Disability:IN és AAPD, azaz az American Association of People with Disabilities) közös kezdeményezése, egy átfogó benchmarking eszköz, amely azt méri, hogy […]

Attól, hogy aktív internethasználókká válunk, még nem kell egész nap a kijelző vagy a képernyő előtt gubbasztanunk. Sőt, az online megoldások közül sok nemhogy időrabló, de időt is spórolhatunk vele. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság összegyűjtött néhány olyan megoldást, amit érdemes lehet megszívlelni. Utvonaltervezéshez használjunk térképet Hol a legközelebbi […]

A Szabó György a budapesti tanácsadó céget erősíti, vezetői feladatkörének fókuszában az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. szolgáltatásainak nemzetközi piacra vitele áll. A szakember júliusban csatlakozott az információtechnológiai projektekkel foglalkozó magyar vállalathoz, amelynek fő tevékenységei közé tartozik a gazdaság számos területén végzett adatbányászat, elemzés- és tanácsadás, kutatás-fejlesztés, piackutatás, vagy éppen […]

A Bosch csoport úgy döntött, hogy kockázatitőke-befektetőként tovább erősíti meglévő pozíciót a technológiai startupok piacán. A Robert Bosch Venture Capital (RBVC) 2022-ben egy új, 250 millió euró összegű alapot hozott létre startup-vállalkozások részére. Az RBVC Európa egyik legnagyobb vállalati befektetőjeként a technológiai startupokra szakosodott. Portfóliójába jelenleg több mint ötven cég […]

Mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftver értékeli azonnal a stroke gyanújával felvettek koponya CT leleteit egy EU-s támogatással megvalósuló magyarországi programnak köszönhetően. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) vezetésével megvalósuló, MI alapú központi döntéstámogató rendszer kialakítása a hazai akut stroke-ellátó rendszer fejlesztésére című pályázat keretében új, a magyarországi közellátásban […]