A kormány kiemelt célja a hazai kis és középvállalatok (kkv) versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (AI) vállalati felhasználását – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter egy konferencián elmondta, hogy a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése alapjaiban alakítja át a mindennapokat. Az AI kulcsszerepet fog játszani a munkatermelékenység növelésében: a […]
Brüsszel
Magyar Telekom lemondta a május 23-ra tervezett részvény-visszavásárlási aukcióját egy uniós rendelet módosítására hivatkozva. A társaság közleménye szerint a vonatkozó uniós rendelet alapján a közelmúltban változtak a befektetési vállalkozásokra vonatkozó kereskedési kötelezettség technikai szabályai, és ez ellehetetleníti a Budapesti Értéktőzsde MMTS1 aukciós kereskedési rendszerének használatát a tervezett részvény-visszavásárlási aukció megvalósítására, […]
Közigazgatási pert indított a Huawei a bukaresti hatóságok ellen, annak érdekében, hogy részt vehessen a romániai 5G távközlési hálózatok kiépítésében. A romániai bíróságok honlapján kedden közzétett bejegyzés szerint a kínai távközlési konszern az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsát (CSAT), Románia miniszterelnökét és a kutatási minisztériumot perelte be a bukaresti táblabíróságon, és […]
Az Európai Parlament (EP) új szabályt fogadott el a politikai hirdetések átláthatóságáról. A cél, a hamis információk és a külföldi beavatkozás elleni küzdelem. Durva, nem? Az uniós parlament közleménye szerint a politikai reklámok átláthatóságáról és céljairól szóló, 470 igen szavazattal, 50 ellenében és 105 tartózkodással elfogadott jogszabály a beavatkozással szemben […]
Az Európai Bizottság javaslatot mutatott be a digitális infrastruktúrák innovációjának, biztonságának és ellenállóképességének előmozdítására, valamint az összeköttetés javítására az európai gazdaság jövőbeni versenyképességének szavatolása érdekében. A brüsszeli testület közleményében rámutatott: az európai gazdaság jövőbeni versenyképessége a fejlett digitális hálózati infrastruktúráktól és szolgáltatásoktól függ. A gyors, biztonságos és széles körű összeköttetés […]
Akár az árbevétel két százalékára is büntethetők azok a gazdasági társaságok, amelyek nem készülnek fel időben az it-biztonsági incidensek kezelésére, és nem a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelvnek megfelelően működnek. Az EY nemzetközi tanácsadó társaság emlékeztet arra, hogy Magyarországon jövő év január elsejétől kezdik nyilvántartásba venni azokat a cégeket, amelyekre kiterjed […]
Az Európai Unió új médiaszabályozása révén keretet teremt arra, hogy az államok ne szólhassanak bele a szerkesztőségi döntésekbe, hogy az újságírókat ne lehessen megfenyegetni, valamint, hogy egyetlen média se válhasson egyetlen kormány kizárólagos információs csatornájává – jelentette ki Vera Jourová. Az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős biztosa az Európai […]
Az Európai Bizottság a médiatulajdonosi viszonyokat nyomon követő projektet indított, amelynek célja, hogy „segítséget nyújtson a médiaszabadság és médiapluralizmus támogatására irányuló politikai és szabályozási kezdeményezések előmozdításához” — jelentette be a brüsszeli testület. A salzburgi egyetem által koordinált projekt keretében a médiatulajdonlással kapcsolatos információkat tartalmazó, országalapú adatbázist fognak létrehozni, és rendszeresen […]
Befejeződött a magyarországi GSM-R hálózat kiépítésének első fázisa, ezzel megvalósul a vasúti biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti folyamatos adatkommunikáció, ami jelentősen növeli a rendszer megbízhatóságát, új lehetőségeket teremt a vasúti forgalom irányítására – közölte az európai uniós projektet megvalósító NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A már több uniós tagállamban […]
A roamingdíjakra vonatkozó szabályok módosításának tervezete szerint az uniós állampolgárok 2017 júniusától évente kilencven napig a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhatnak, küldhetnek sms-t és használhatják az adatkeretüket az Európai Unió területén. A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a roamingdíjak fizetése alól legfeljebb egy harminc napos egybefüggő időszakra lehet majd mentesülni, a felhasználóknak ezt követően […]