Segítsen a rendőröknek megkeresni a képen látható tolvajt! A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető 2014. július 10-én 13 óra körüli időben egy Budapest IV., Lakkozó utcában található társasház egyik lakásba bejutva egy laptopot […]

Bankkártyaadatokat loptak ismeretlenek több újpesti pénzkiadó automatából. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfői közleményében azt írta: adataik szerint az ismeretlen tettesek 2013. október és december között a főváros IV. kerületében több pénzkiadó automata kártyanyílásán másolóeszközt helyeztek el, ezzel megszerezve a bankkártyák mágnescsíkadatait és az azokhoz tartozó PIN kódot. A kerületi rendőrkapitányság készpénz-helyettesítő […]

A BRFK III. kerületi Rendőrkapitánysága vádemelést javasolt a zaklatás vétség miatt indított bűnügyben. A hatóság eljárást folytatott zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Gizella budapesti lakos ellen. A 43 éves nő 2013 májusában több alkalommal közösségi portálon és más internetes alkalmazásokon keresztül trágár szavakkal és testi épség ellen irányuló […]

  Eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya egy internetes vírus miatt, amelynek terjesztésével a számítógép rendőrségi blokkolására hivatkozva csalnak ki pénzt az emberektől — írja az MTI. A BRFK hétfőn a honlapján azt írta, hogy a rendőrséghez országszerte több állampolgári bejelentés érkezett, mert ismeretlen […]

  Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) korábbi informatikai beszerzései miatt. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tett feljelentést, mert vizsgálata szerint a tárca 2009-ben 176 millió forintot fizetett ki a Synergonnak fölösleges számítógépes programokért és el nem végzett informatikai szolgáltatásokért. Mint korábban megírtuk, […]

  Legalább százmillió forintos kárt okozott egy csaló, aki vezetékes telefonokra olyan készülékeket szerelt, amelyek rövid idő alatt horribilis összegű számlákat generáltak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonló módszerrel csaptak be. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi olyan, előre beprogramozott eszközökkel kapcsolta össze […]

Okostelefon-alkatrészek értékesítésére szakosodott nemzetközi orgazda-szervezetet számolt fel a rendőrség, amely az elmúlt időszakban közel félmilliárd forint értékben adott el ilyen eszközöket külföldre – jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője. Varga Attila alezredes elmondta: egy kanadai cég magyarországi gyárából a dolgozók különféle, általuk gyártott chipeket, telefonalkatrészeket […]

A Symantec és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködésével közösen összegezte az elmúlt évek kiberbűnözési helyzetét. A BRFK Értékelő Osztály legfrissebb statisztikái szerint az elmúlt három évben fokozatosabb nőtt az online visszaélésekre vonatkozó lakossági bejelentések száma. Tavaly 63 százalékkal emelkedett a bejelentett online visszaélések aránya, 2009-hez képest, ez 21 százalékos növekedést jelent […]