Még csütörtökön hívta fel a figyelmet a magyarnarancs.hu, hogy a Bónusz Brigádon Bogár László, a „sajátos” nézeteiről ismert közgazdász előadást kínálják az akciós ajánlatokra fogékony olvasóknak. A Bónusz Brigád példás gyorsasággal reagált a Narancsblog bejegyzésére: Tisztelt Olvasók! A Bónusz Brigád levette a Narancsblog „A Bónusz Brigád segít leleplezni a zsidók […]
Bónusz Brigád
A Bónusz Brigád internetes kereskedő cég forgalma közel ötven százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, elérte a 2,7 milliárd forintot – közölte a cég. Kaprinay Zoltán, a cég egyik alapító tulajdonosa elmondta, hogy a cég tavalyi jutalék-árbevétele – az eltérő szolgáltatások miatt bruttó 15-35 százalék között változó jutalékokból […]
Több mint négyszeresére nőtt egy év alatt az interneten bónuszokat értékesítő cég, a Bónusz Brigád nyeresége, 2013-ban 66,8 millió forint nettó profitot könyvelt el – közölte a vállalat az MTI-vel a napokban. Kaprinay Zoltán, a cég egyik alapító tulajdonosa elmondta: a cég arra számít, hogy hosszútávon a profit több tízszeresére […]
A bónusz/kupon piac konszolidáció idén is folytatódott, az eddig is vezető hármas, a Bónusz Brigád, Kupon Világ és Napi Tipp tovább erősítette pozícióját a piac többi szereplőjével szemben. A három szereplő 3,2 milliárd forintos forgalmat bonyolított le az első kilenc hónapban (a teljes piac 80 százaléka) és csak nekik köszönhetően […]
A piacvezető szerep további erősödése és dinamikusan fejlődő forgalom jellemezte a Bónusz Brigád 2012-es évét, amely az első negyedév adatai szerint az idén is folytatódott. A tavalyi 79 százalékos forgalomnövekedés 1,86 milliárd forintos forgalmat és 16 milliós nyereséget jelentett. 2012 végére százról 17-re csökkent a közösségi vásárló portálok száma. […]
Két éve töretlen sikerrel hódít a közösségi vásárlás Magyarországon. A 2010 szeptember 1-én Heller Gábor és Kaprinay Zoltán által indított közösségi vásárló oldal, a Bónusz Brigád eddig több mint 3,7 milliárd forintot spórolt meg vásárlói számára.
A Bónusz Brigád közösségi vásárlóoldal pénzügyi gyorsjelentése szerint 2012 első három hónapjában tartotta a pozitív mérlegű tendenciát, és így 2011 októbere óta folyamatosan nyereséget termel. A rendkívül erős karácsonyi szezon után 2012 első három hónapjában sem volt visszaesés, sőt márciusban újabb rekord hónapot zárt a Brigád forgalom és bevétel szempontjából […]
A Bónusz Brigád nyújtotta szolgáltatás márciusban megfelelt a Magyar Termék Kft. tanúsítási eljárásán, így a társaság szolgáltatáscsaládja mostantól viselheti a Magyar Szolgáltatás védjegyet. A védjegy megszerzése mellett további újdonság, hogy a januárban bejelentett Partnerközpont újabb funkciókkal bővült. A partnerek ezentúl naponta frissülő adatbázisban látják az őket értékelő Brigádtagok véleményét, így […]
A közösségi vásárló oldal március elsején nyitja meg a Brigád Bolt kapuit, amelyet közösségi találkozóhelyként, ügyfélszolgálati pontként és egyben értékesítési helyként is használhatnak a Brigádtagok. A Budapest belvárosában található Brigád Boltban a látogatókat friss kávéval várják, és minden segítséget megadnak a vásárláshoz illetve a weboldal használatához. Újdonság, hogy a Boltban […]
A Bónusz Brigád közösségi vásárló oldal nyilvános számlálója, amely a vásárlóknak megspórolt összeget mutatja február elején átlépte a kétmilliárd forintot. Ez azt jelenti, hogy 2010 szeptembere óta a vásárlók ennyivel kevesebbért juthattak hozzá számukra fontos termékekhez, szolgáltatásokhoz. Míg az első milliárd megtakarítása 12 hónapot vett igénybe, addig a második milliárdot […]