A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media hétfőtől hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tevékenységét, miután a Fővárosi Törvényszék befejezte a cég nevének, székhelyének és igazgatósági tagjainak megváltoztatását. A cégbírósági bejegyzéssel a Delta csoport négy tulajdonos-menedzsere hivatalosan is csatlakozik a vállalat igazgatóságához. A Delta Technologies az informatikai piaci pozíciójának további […]

A 4iG Nyrt. 2019-ben 41,13 milliárd forint konszolidált árbevételt és közel 2,83 milliárd forint adózott eredményt ért el a nemzetközi beszámolási standardok (IFRS) szerint, az előző évhez képest a csoport árbevétele csaknem háromszorosára növekedett, nyeresége pedig huszonnyolcszorosára ugrott – közölte a vállalat. A rekorderedmény után a társaság osztalékfizetést is tervez, […]

Mondjuk amilyen hátszele van a cégnek, nem nagyon csodálkoznánk. A 4iG Nyrt. előrejelzése szerint a 2019. éves eredménye várhatóan nagyságrendekkel (sic) meghaladja a 2018. évi beszámolóban közölt adatokat, valamint az első három negyedévben elért teljesítménye alapján számolt időarányos eredményt. A társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte tájékoztatóját a 2019-re […]

A 4iG Nyrt. az első fél évben 579 millió forint adózott nyereséget ért el a tavalyi első fél évi 246 millió forint veszteség után, az év végére minden várakozást meghaladhat a társaság eredményessége a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentés szerint. A társaság a vezetői jelentés szerint […]

Nem érkezett elfogadó nyilatkozat a 4iG Nyrt. törzsrészvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatra az augusztus 28-i határidőig – közölte a társaság. A július 29-én közzétett vételi ajánlatot Jászai Gellért, az iKON Befektetési Alapkezelő Zrt., valamint a KZF Vagyonkezelő Kft. – mint összehangoltan eljáró személyek – tették a 4iG valamennyi részvényese […]

A 4iG Nyrt. augusztus 14-én nagy összegű szerződést kötött a Budapest Bank Zrt.-vel – közölte a 4iG. A tájékoztatás szerint az informatikai társaság és a hitelintézet „bank üzleti alkalmazás és kapcsolódó rendszerek fejlesztése” tárgyában kötött keretszerződést. A felek aláírták a keretszerződés részét képező első egyedi megrendelést, amelynek értéke 1,192 milliárd […]

Szeptember 5-én rendkívüli közgyűlést tart a 4iG Nyrt., hogy az alaptőke felemelését, kötvénykibocsátást és saját kötvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazásokról, valamint az alapszabály módosításáról dönthessenek a küldöttek. A Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint az alaptőke hárommilliárd forintra emelkedhet, és harmincmilliárd forintért bocsáthatnának ki vállalati kötvényeket. Az igazgatóság 18 hónapra […]

Az OTT-One Nyrt. menedzsmentjének döntése szerint a vállalat ötmillió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) — jelentette be a társaság. A vállalat közleménye szerint a közel egy hónapja bejelentett nyilvános aukció során megvásárlásra felkínált hárommillió részvény – a megnövekedett befektetői érdeklődések tekintetében – kevésnek bizonyult, így […]

Felfüggesztette a 4iG Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója keddre – tette közzé a BÉT a honlapján. Az indoklás szerint a 4iG arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy ma, július 9-én olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely jelentős mértékben befolyásolhatja az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát, ezért kérelmezte értékpapírjai kereskedésének felfüggesztését. […]

A 4iG igazgatósága nem javasolja a társaság részvényeseinek, hogy elfogadják Jászai Gellért, az iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. valamint a KZF Vagyonkezelő Kft. június 18-án közzétett összehangolt vételi ajánlatát – közölte a társaság. A 4iG érdeke, hogy a részvénytársaságon belül a közkézen maradó részvények minél nagyobb számban megmaradjanak, ezáltal biztosított legyen […]