Négy tantermes, negyven tanuló fogadására alkalmas gyógypedagógiai iskola építése kezdődött Budaörsön. A Bleyer Jakab német nemzetiségi általános iskolához tartozó intézményt a jövő év szeptemberében adják át – közölte a Pest megyei város önkormányzatának sajtószóvivője az MTI-vel. Nagy Ildikó Emese elmondta, hogy az ötszáz négyzetméter hasznos alapterületű, akadálymentes, Árpád utcai épületben a […]

November végére készül el a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) ózdi digitális központja, amely 2016 januárjában kezdi meg működését. Lovas Lajos a MaNDA főigazgatója elmondta, hogy a hajdani kohászati üzem erőművi épületében 2,5 milliárd forintból létrejövő oktatási, kutatási, módszertani központ „fő terméke” a Digipedia elnevezésű oktatási alkalmazás, amely […]

Az uniós projektek lezárása és a tesztidőszak után, 2017 első negyedévében minden egészségügyi szolgáltató csatlakozik az elektronikus egészségügyi rendszerhez, és az állampolgárok is betekintést nyerhetnek az ellátásaikkal kapcsolatos információkba, betegadatokba. A nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer projektjének nyitó konferenciája előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón Sas Tibor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ […]

A Drávanet Hálózatok Kft. optikai körzethálózati fejlesztése jó ütemben halad a Sellyei, Siklósi, Bajai, Kadarkúti és Nagyatádi kistérségek jellemzően elszórt kistelepülések alkotta területein. A fejlesztés összesen ötvenöt települést és közel huszonegyezer lakost érint. A 2014. április hónapban megkezdődött optikai hálózatépítési munkálatok a tervek szerint 2015. szeptember harmincadikáig befejeződnek, így a használatbavételi […]

A Nokia Networks bejelentette, hogy tevékenységeit – köztük K+F központját is – összevonja Budapest belvárosának legnagyobb közösségi és üzleti negyedébe, a Corvin Sétányra. A lépés nem csupán a vállalat elmúlt két évben történt növekedését tükrözi, hanem a magyar távközlési szektor és a gazdaság irányában tanúsított elkötelezettségét is — jelentette be […]

A Magyar Telekom bejelentett az idei DELFIN Díj (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) győzteseit. A DELFIN Díj nyertesei 2015-ben – Fenntartható innováció kategóriában a már 2012-ben is DELFIN- díjas Budapest Taxit üzemeltető RT 5 Taxi Holding kapta az elismerést, amely létrehozta az ország első „zöld”, környezetbarát taxiflottáját, és elsőként […]

Az S&T Consulting Magyarország Kft. informatikai szolgáltató az idei évtől az okos elektromos hálózatok (smart grid) piacán is jelen van – közölte a cég az MTI-vel. A vállalat tájékoztatása szerint a smart grid technológiával egyebek között automatikus az áramfogyasztással kapcsolatos adatok begyűjtése, az ügyfelek valós időben követhetik és optimalizálhatják energiafogyasztásukat […]

Az Európai Unió 99,5 millió forintos támogatásával, 190 millió forint összegű projekt keretében, bőrbetegségek kezelési eredményének kiértékelésére alkalmas szoftvert és technológiát fejlesztett ki a kecskeméti Tandofer Informatikai Kft. – közölte a társaság az MTI-vel. A közlemény szerint, az Új Széchenyi Terv által támogatott projekt keretében egy olyan kabinszerű optikai-mechanikai egységet […]

A Delfin-díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) olyan vállalatoknak, vállalkozásoknak ítéli oda a Magyar Telekom, amelyeknek a működési szemlélete egy, a fenntarthatóság irányába mutató megvalósított projekt vagy program által példaértékű. A díjra bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhat. Nevezni 2015-ben már megvalósult, működő projektekkel, programokkal lehet a pályázaton, négy kategóriában: […]

Harminckét település mintegy négyezer háztartása számára teremti meg Pécs, Szentlőrinc és Sellye térségében a későbbi szélessávúinternet-használat lehetőségét az úgynevezett optikai körzethálózat, amelynek kiépítését idén tavasszal kezdi meg a Távnet Kft. Az Ayudate cégcsoporthoz tartozó, e projekt megvalósítására másfél évvel ezelőtt alakult Távnet közleményben arról tájékoztatott, hogy az őszig tartó, mintegy […]