Közel félmilliárd forintból, részben uniós támogatással jelentősen bővíti kapacitását és korszerűsíti technológiájának informatikai hátterét hevesi beton-előregyártó üzemében a Grabarics Építőipari Kft. A fejlesztés részeként kiépítik a hevesi gyártóbázis Ipar 4.0 előírásainak megfelelő korszerű informatikai hátterét, mely a gyártási folyamatok szenzoralapú elemzését lehetővé téve segíti a menedzsment munkáját. Mindez a kft. […]

A közép-európai térségben egyedülálló, teljes egészében a legmodernebb, digitális technológiákra épülő logisztikai központot hoz létre a Bosch Hatvanban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a német iparvállalat vezetőivel Stuttgartban folytatott tárgyalásai után. A 17 milliárd forintos beruházás 250 munkahelyet teremt, az építkezés napokon belül megkezdődik és jövő […]

A kis- és középvállalkozások (kkv) ötöde tervez beruházást a következő egy évben, a legnagyobb beruházók pedig az agrárvállalkozások és a magasabb árbevétellel rendelkező kkv-k lesznek – derült ki a Budapest Bank kutatásából. A vizsgálat eredményeiből kiderült: az elkövetkezendő 12 hónapban a cégek leggyakrabban harmincmillió, átlagosan 109 millió forintot költenek beruházásra, […]

Elindult az informatikus utánpótlás biztosítása érdekében korábban meghirdetett kormányzati program. A kezdeményezéshez már 15 felsőoktatási intézmény és több informatikai vállalkozás is csatlakozott, amelynek eredményeként még ebben a hónapban ingyenes, naprakész gyakorlati tudást nyújtó képzések indulnak – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Kifejtette: […]

Digitális szolgáltató központot hoz létre a Photel csoport Szekszárdon, a 130 új munkahelyet létrehozó, 946 millió forintos beruházáshoz a kormány 378 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt — jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mint elmondta: ezzel a nemzetközi piacokon versenyképes magyar vállalat újabb beruházása valósul meg, a […]

A Digitális Magyarország program részeként egymilliárd forint értékű informatikai-távközlési beruházás valósul meg Fehérgyarmat környékén, ahol optikai kábel gerinchálózatot építenek ki – közölte a fejlesztés nyertes pályázója, a SzamosNet Kft. ügyvezetője az MTI-vel. Fenyvesi Tibor elmondta, hogy a beruházást a Széchenyi 2020 finanszírozási program 855,96 millió forintos támogatásával valósítják meg. A […]

Az első monori otthon bekötésével a UPC kedden megkezdte a nagysebességű optikai hálózatra épülő szolgáltatások telepítését Monoron. Császár Zoltán, a UPC Magyarország Kft. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója elmondta, hogy az öt járás alkotta 29-es körzet fejlesztése azért is jelentős, mert itt korábban csak rézkábeles, ADSL-alapú szolgáltatás volt elérhető. Az igazgató […]

Az IT Services Hungary Kft. 4,6 milliárd forintos beruházással 360 új munkahelyet hoz létre. Az IT Services Hungary (ITSH) Kft. három vidéki telephelyén, Szegeden, Debrecenben és Pécsen 4,6 milliárd forintos beruházással 360 új munkahelyet hoz létre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a kormány 650 millió forintos támogatásban részesíti a […]

A 4G-s hálózati lefedettséget javító stratégiai fejlesztésbe kezdett a Vodafone Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében — jelentette be a cég magyarországi műszaki vezérigazgató-helyettese. Amrita Gangotra elmondta: a bálványi, tavasszal felújított Petőfi-kilátón már működik a Vodafone adója, a következő időszakban Borsodban negyven, Hevesben pedig tucatnyi bázisállomást létesítenek. A beruházás nyomán javulni fog […]

1

A kis- és középvállalkozások (kkv) kevesebb mint fele, 44 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben, ami 12 százalékpontos visszaesés az előző negyedévhez képest — derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A visszaesés hátterében feltehetően az áll, hogy a kkv-szektort célzó uniós pályázatok még nem […]