Bár még nem éri el a mobilszolgáltatások szinte teljes, 96 százalékos elterjedtségét, de a BellResearch tavalyi kutatása szerint a “nagyképernyős” felhasználásra alkalmas internet – azaz a vezetékes net, valamint a nem mobiltelefonos (például okostévén, számítógépen való) internetezésre alkalmas mobilnet – elterjedtsége Magyarországon az elmúlt évtizedben folyamatosan és dinamikusan, évente két-három […]

A kisvállalatok vezetőinek informatikai előképzettsége és nyitottsága jelentősen meghatározhatja a cég jövőjét – derült ki az Invitel és a BellResearch 2016-os közös őszi felméréséből. A kutatásban résztvevő kisvállalati cégvezetők többsége fejleszthetőnek értékelte telekommunikációval és informatikával kapcsolatos tudását, miközben többségük egyetértett azzal az állítással, hogy a korszerű távközlési megoldások alkalmazása hozzájárul […]

A levelezés után a vállalatirányítási rendszerek és főként a rájuk épülő kimutatások, az értékesítők, illetve „terepen” dolgozók munkáját segítő alkalmazások költözhetnek át leghamarabb mobilplatformra – derült ki a BellResearch T-Systems Magyarország ügyfelei körében végzett kutatásából. A nagyvállalati felhasználók körében már most is a mobiltelefon a cégen belüli kommunikáció legfontosabb eszköze, […]

Ma már alapvető elvárás a cégekkel szemben, hogy a legfőbb információk fellelhetők legyenek róluk a világhálón — mások mellett ez is kiderült az Invitel megbízásából a BellResearch a közelmúltban elvégzett kutatásából. Kezdve a cég fő profiljától a termékeket, szolgáltatásokat népszerűsítő akciókon át a kapcsolattartási adatokig. Utóbbi esetében egy vezetékes telefonszám […]

Noha a felmérések szerint egyre több kisvállalat bízza külső cégekre a hirdetési és a saját maguk népszerűsítésével kapcsolatos feladatokat, még mindig sokan oldják meg házon belül ezeket a napi munkafolyamatok részeként — többek közt ez is kiderült az Invitel megbízásából a BellResearch a közelmúltban elvégzett kutatásából. A kisvállalatok körében végzett […]

A számítógépet használó cégek eszközparkjában, az elmúlt időszak trendjeihez hasonlóan, a mobilitás iránti igény a mozgatórugója — állapítja meg a Magyar Infokommunikációs Jelentés. A BellResearch kutatási eredményei szerint valamennyi vállalati szegmensben növekedett a hordozható számítógépek penetrációja; a legnagyobb mértékben a mikrovállalkozások körében. A teljes üzleti pc-állomány az intézmények eszközeivel együtt […]

A mutatókat tekintve az elmúlt egy évben keveset mozdult előre a hazai cégek pc-ellátottsága – állapítja meg a Magyar Infokommunikációs Jelentés. A BellResearch kutatási eredményei azt mutatják, hogy a nagyvállalatok és az intézmények száz százalékos ellátottságához a 10-49 fős kkv-k már fél évtizede felzárkóztak. Az ennél kisebb vállalkozások azonban továbbra […]

A Bellresearch 2012-es Magyar Infokommunikációs Jelentése megállapította, hogy már a háztartások 57 százalékában található számítógép, és 55 százalékban van internet kapcsolat. Ugyan még nem érték el a személyi számítógépek szintjét, de az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek át az okostelefonok és a táblagépek is. Az eNet 2013 őszi kutatása szerint […]