Több mint egymilliárd forintot fektetett be Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és a MIELL Quality Kft. a 3D-nyomtatással foglalkozó CraftUnique Kft.-be. A CraftUnique közleménye szerint a tőke nagyobb részét, 781 millió forintot az MKB Pénzügyi Csoporthoz tartozó Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Kft. biztosította. A befektetői döntés többek között annak köszönhető, […]

A HMD Global, a Nokia márkájú telefonok gyártója bejelentette, hogy sikeresen zárta a legutóbbi finanszírozási periódusát, a vállalat 230 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a globális stratégiai partnereitől. Amellett, hogy a HMD Global az egyik vezető szereplője a hagyományos telefonpiacnak, sikeresen különbözteti meg magát a versenytársaktól az androidos kínálatával is. A […]

A mikrocsipek fejlesztésével foglalkozó ARM Hungary Kft. bővíti budapesti fejlesztési központját, a hárommilliárd forintos beruházásnak köszönhetően hatvan új fejlesztő mérnököt tudnak felvenni. A fejlesztéshez a magyar állam 757 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatással járul hozzá. A japán tulajdonban lévő ARM-csoport globálisan a mobiltelefonokat működtető mikrocsipek piacának 85 százalékát birtokolja. […]

A Takarék Csoporthoz tartozó Takarék Kockázati Tőkealap I. 700 millió forintot fektetett be az AerinX Kft.-be, a magyar alapítású informatikai cég repülőgépek és egyéb légi járművek karbantartását támogató innovatív technológiai megoldások fejlesztésével foglalkozik. A közlemény szerint az it-cég első terméke egy kevert valóság (MR) alapú repülőgép átvizsgáló rendszer, amely a […]

A PortfoLion 2,4 millió dolláros, azaz közel 740 millió forintos befektetést biztosít a felhőalapú contact center szoftvert fejlesztő VCC Live részére szolgáltatásfejlesztésre és nemzetközi növekedés gyorsítására. A Tóth Szabolcs és Jalsovszky Tamás által alapított VCC Live Group Zrt. jelenleg több mint ötven országban szolgál ki ügyfeleket, rendszerét több mint tízezer […]

Újabb 150 milliós befektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a Fuvar.hu — közölte a két társaság. A közlemény szerint a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő a cég indulását is támogatta az Inkubációs befektetési programban. A 150 millió forint újabb befektetés felhasználásával a Fuvar.hu az eddigi szolgáltatását bővíti, főleg a csomagküldési területen szeretnének […]

Az intelligens szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle Technologies Kft. 2,5 millió euró kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást. A magyar tulajdonú startup közleménye szerint a befektetést a Lead Ventures, valamint a Hiventures Alapkezelő biztosítja. Az összeg a piaci pozíciók megerősítése mellett termékfejlesztést fedez – írták. A cég ügyvezetője közölte, hogy […]

Befektetők hatmillió dollárral szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D Zrt.-be – közölte a társaság. A cég applikációja segítségével internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis. A Shapr3D applikációt már a világ 150 országában használják. Az amerikai piac mellett […]

A CodersRank Zrt. a szoftverfejlesztők digitális lábnyoma, illetve valós munkája alapján készít teljes körű, 360-fokos profilokat. Így akár különböző tesztek, interjúk nélkül is megállapítható, hogy egy fejlesztő mennyire tapasztalt (CV használat nélkül). Ez a fejlesztők számára is hasznos, hiszen a valós képnek köszönhetően valóban releváns ajánlatokkal találkozhatnak. A tervek szerint […]

Újabb kétszázmillió forintos befektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől az online szakemberkereső, a Fix24.hu, amely a tőkeinjekcióval a nemzetközi terjeszkedést készíti elő – közölte a magyar startup. A közlemény szerint a startup a 2017-es, első körben kapott 150 milliós tőke segítségével eddig közel megháromszorozta szakemberbázisát, így országosan már kétszáz szakmában, […]