Az indiai hatóságok 53 ezer rúpia (223 ezer forint) megfizetésére köteleztek egy élelmiszerellenőrt, aki hatósági engedély nélkül több millió liter vizet szivattyúztatott ki egy víztározóból a közép-indiai Cshattíszgarh államban, hogy megtalálja elveszett mobiltelefonját. A BBC híre szerint a Radzses Visvasz nevű férfi azt állította, hogy a szelfizés közben vízbe ejtett […]

Linda Yaccarinót nevezi ki a Twitter új vezérigazgatójának Elon Musk, a cég tulajdonosa és jelenlegi vezetője. A BBC szerint Yaccarino korábban az NBCUniversal reklámosztályának vezetője volt, ott mintegy kétezer dolgozó tartozott hozzá, és szerepet játszott a vállalat streamingszolgáltatásának elindításában is. Musk csütörtökön jelentette be, hogy távozik a Twitter éléről, és […]

Lemondott a BBC brit közszolgálati médiatársaság elnöki tisztségéről Richard Sharp. Sharp lemondásának előzményeként vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte őt a brit kormány a BBC élére, miután a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap januárban azt írta, hogy Sharp nem sokkal kinevezése előtt, 2020 végén […]

A Microsoft elnöke szerint az Európai Unió vonzóbb beruházási helyszín, mint Nagy-Britannia. Brad Smith csütörtöki nyilatkozatának előzményeként a brit verseny- és piacfelügyeleti hatóság (CMA) bejelentette: nem engedélyezi, hogy a Microsoft megvásárolja az Activisiont, a világ egyik legnagyobb videójáték-fejlesztőjét. Az Activision és a hozzá tartozó stúdiók olyan játéksorozatok fejlesztői, mint a […]

Elon Musk, a Twitter tulajdonosa szerint a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni „fájdalmas”. A világ épp második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal átszervezésébe fogott. Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta […]

Milliós bírságot róttak ki a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelésért. A brit információs kormánybiztos londoni hivatala bejelentette, hogy a társaságnak 12,7 millió font (5,5 milliárd forint) büntetést kell fizetnie, amiért gyerekeknek is lehetővé tette az alkalmazás letöltését, személyes adatokat […]

Visszatér Gary Lineker a BBC televízió legnépszerűbb sportműsorának vezetőjeként – jelentette be a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár. Lineker csaknem negyedszázada vezeti a Match of the Day című hétvégi televíziós futballmagazint. A BBC azonban a múlt héten felfüggesztette műsorvezetői megbízatását, miután Lineker több Twitter-bejegyzésben éles szavakkal […]

BBC botrány: sorra lépnek vissza a BBC műsorvezetői Gary Lineker felfüggesztése miatt. Szombatra a BBC brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt, miután a munkatársak sorra visszaléptek a szerepléstől. Az egyre mélyülő botrány közvetlen előzményeként a BBC televízió előző nap felfüggesztetteLineker műsorvezetői megbízatását miután […]

World Cup Daily néven indít műsort a FIFA a labdarúgó-világbajnokság ideje alatt, amelyet a rajongók a Hisense okostévéken elérhető FIFA+ applikációban követhetnek majd. A foci vb napi eseményeit összefoglaló felvételeket a dohai szurkolói zónából sugározzák majd, a műsor vendégei között pedig a résztvevő 32 ország közszereplői, sportlegendái és influenszerei lesznek […]