Az Artisjus annak kiderítésére vállalkozik, hogy meg tudjuk-e különböztetni az igazi szerzők által írt dalokat a mesterséges intelligencia (MI) által kreált számoktól. A kísérletben bárki részt vehet október 8-ig, a dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon. A közönség, valamint a zeneszerzők, szövegírók és zenei producerek körében már el is készült a […]

Öt hazai jogkezelő összesen több 210 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mert nem megfelelően teljesítették az üreshordozói díjak megállapításáról szóló vállalásaikat. A GVH pénteki közleménye szerint a nemzeti versenyhatóság 2016 végén írta elő az öt hazai közös jogkezelő szervezetnek – Artisjus, Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI), Filmjus, Hungart […]

Az Artisjus Egyesület Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjével, a Sacemmel együttműködve gyorsabban és hatékonyabban kezeli a jövőben az online jogdíjakat, így világszinten is kiemelt pozícióba kerülnek a magyar dalszerzők – állítja az egyesület. A közlemény szerint az Artisjus a francia Sacemet megbízta azzal, hogy 2023 januárjától képviselje a magyar zenei […]

Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató, nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre van szükség a zenei streaming piacon – állapította meg a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt európai tanulmány. A több mint egymillió alkotót képviselő GESAC megbízásából a Legrand Network által készített, szerdán közzétett tanulmány átfogó jellegű, különösen nagy hangsúlyt helyez […]

Dalszerzői témákban gyűjtőoldalt indított az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Songwriting HUB néven. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos valamennyi hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat, beleértve az Artisjus és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit – közölte a szerzői egyesület. Az Artisjus […]

Soha ilyen sok jogdíjat nem fizetett ki az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, mint 2019-ben. A közös hazai jogkezelő 9,3 milliárd forint jogdíjat osztott fel a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között. A kifizetett összeg 8,1 százalékkal nagyobb, mint 2018-ban volt. A 9,3 milliárd forint 53,6 százalékát magyar szerzők […]

Idén, január 1-től bővül az Artisjus védjegyes címkék viselésére kötelezett termékek köre. Ettől az időponttól az asztali és hordozható személyi számítógépeket (pc-ket) is el kell látni Artisjus-védjegyes címkével. Ezért Artisjus-védjegyes hologramos címkével kell ellátni a korábbiakon kívül az az audio, illetve audiovizuális tartalom tárolására, illetve lejátszására alkalmas nem hordozható személyi […]

Europe for Creators néven indult útjára a napokban a mozgalom, amely az európai uniós szerzői jogi irányelv elfogadtatásért száll síkra. A szerzők hosszú ideje küzdenek azért, hogy a médiatartalmakból hasznot húzó online platformszolgáltatók a jogtulajdonosok számára igazságos arányban juttassanak a bevételekből. Az Európai Parlament szeptember 12-én dönt arról, hogy az […]

Egy Európában is innovatívnak számító új online fejlesztésnek köszönhetően decembertől minden dalszerző előtt nyitva áll a lehetőség, hogy elakadt műveit könnyedén tisztázza — közölte az Artisjus. Összesen ugyanis 645 millió forintnyi jogdíj és mintegy 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját az Artisjusnál. Az úgynevezett függő számlán maradt, azonosítatlan művek után […]

Méltányos feltételeket követel az online platformokkal szemben 18 ezer európai alkotó, köztük 650 magyar szerző. Pedro Almodóvar, Ennio Morricone, Andrea Bocelli mellett többek között Presser Gábor, Jeney Zoltán, Sztevanovity Zorán, Tariska Szabolcs, Spiró György, Likó Marcell és Király Viktor is aláírta az Európai Bizottság vezetőjének címzett nyílt levelet. A dokumentum […]