Egy évtized alatt több mint 130 millió tranzakciót bonyolított le a Simple applikáció, illetve mintegy háromszázmilliót a SimplePay rendszerei – közölte az OTP Mobil. Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezetője tájékoztatása szerint az idén megújították a Simple alkalmazást, illetve bővítették a funkciókat ételrendelési lehetőséggel, valamint a hamarosan elérhető SuperShop fejlesztésekkel. […]

Bemutatták a Semmelweis Egyetem tünetellenőrző alkalmazását és weboldalát; a felsőoktatási intézmény saját fejlesztésű applikációja egy döntéstámogató rendszer a gyermekbetegségekről szülőknek. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Semmelweis Helpről azt mondta, az alkalmazás abban nyújt segítséget, hogy a különböző balesetek, tünetek esetén mi a teendő, hogyan enyhíthetők a panaszok, szükség […]

A Végtagmentő Applikáció Kft. egészségügyi szolgáltatása nyerte az idén harmadik alkalommal megrendezett Bridge to Benefits 2023 – Mesterkurzus felelős vállalkozásokért programot. A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) közleménye szerint az applikáció a cukorbetegség szövődményének megelőzését szolgálja, amelyhez kapcsolódik egy személyre szabott betegedukációs program is. A BKIK által kezdeményezett és a Civil […]

Az e-receptek után a leletek és egyéb orvosi dokumentáció is elérhető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobilapplikációjában. Az eredetileg a koronavírus oltási igazolvány digitális változataként használt applikáció fejlesztésének első szakaszában a recepteket tudták a felhasználók megnézni, ezentúl pedig a leleteket is. Elindult a leletek megtekinthetőségének tesztidőszaka; júliusig az elmúlt […]

A csalók egyre több fronton – akár telefonon, akár az elektronikus térben – igyekeznek becsapni az embereket. A K&H szerint a fiataloknál fellelhető okoseszközök térnyerése miatt kulcskérdés a szülőknek a megfelelő biztonsági „higiénia” megteremtése. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén és a jövőben is az adathalászat marad a kiberbűnözők egyik legkedveltebb […]

A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozás együttműködésében. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. a közleményében azt írta: a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékével, valamint a RacioNET Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-vel alkotott konzorciumuk […]

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából elkészült a Katolikus App (KAPP), az egyház mobilapplikációja. Az MKPK közleménye szerint az applikáción a Magyar Katolikus Egyház hírei, eseményei, hasznos letölthető anyagai kapnak helyet, valamint tematikus menüpontjai is lesznek. A közelgő pápalátogatás hasznos tudnivalói is felkerültek az applikációba. Az Események menüpont alatt […]

Nagy diák bűnmegelőzési teszt néven online játékot indított a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE Médiahálózat) a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) támogatásával azzal a céllal, hogy gátat szabjanak az iskolai erőszaknak. A szervezők szerint egyre aggasztóbb méreteket ölt Magyarországon is a fiatalok közötti internetes zaklatás. A közelmúltban történt: egy […]

Beszédelemzésen alapuló, a depresszió felismerését segítő szoftvert fejlesztenek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem szakemberei. Az egyetem közleménye szerint a technológia elsősorban az alapellátásban segíthetné a világszerte milliókat érintő mentális betegség szűrését, időt és pénzt spórolva az egészségügynek. Az alkalmazás már elkészült, de élesítéséhez további tesztekre […]

Zongora-pedagógiai applikációt készített Nagy János Yancha Erkel-díjas zongoraművész. Az alkalmazás a dzsessz működésének, tanításának könnyen követhető formáját mutatja be. A szokatlan, újszerű applikáció az improvizatív műfaj tematikus oktatásáról szól, szem előtt tartva azt is, hogy ne vesszen el a dzsessz egyedi, csak az előadóhoz és az adott pillanathoz kötődő unikális […]