A GKID a Mastercard közreműködésével felállította a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. A mezőnyön nyomot hagyott az elmúlt év: helycserék és szélsőséges mozgások is tetten érhetők a legnagyobb 15 e-kereskedő körében. A GKID idén három tematikus rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a […]
Alza
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint az Alza.hu a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mielőbbi vásárlásra, ezért negyvenmillió forintos bírságot szabtak ki a webáruház üzemeltetőjére, egyúttal legalább 450 millió forint értékű fogyasztói jóvátételi programra kötelezték a céget. A GVH tavaly indított vizsgálatot az Alza.hu üzemeltetőjével […]
Péntek hajnalban betörtek a XIII. kerületi Róbert Károly körúton lévő Alza áruházba, és műszaki cikkeket loptak el – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya. A feltételezett elkövetőket két órán belül a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyen elfogták a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésének köszönhetően – […]
Az előzetes eredmények szerint a cseh Alza csoport tavaly 1,4 milliárd eurós nettó forgalommal zárta az évet, a webáruház így az elmúlt tíz évben a legnagyobb, 28 százalékos növekedést ért el éves szinten. A közleményük szerint csaknem ötmillióra emelkedett a vásárlók száma, akik 15,8 millió megrendelést adtak le 2020-ban. Magyarországon […]
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Alza.hu Kft.-vel és az Alza.cz a.s.-el szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozások agresszív értékesítési módszert alkalmaznak, amellyel megsérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A GVH közleménye szerint az Alza 2015 szeptembere óta olyan tájékoztatásokat tesz közzé a www.alza.hu weboldalon […]
Az Alza magyarországi nettó forgalma meghaladta a 12 milliárd forintot tavaly, ami 129 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva – közölte a vállalat. Az előzetes eredmények szerint az Alza.cz részvénytársaság tavalyi nettó forgalma elérte a 25 milliárd cseh koronát (312 milliárd forint), ami 19,3 százalékos bővülés az előző évhez képest. […]
Közel kétszázezer euróból, mintegy 62 millió forintból létesített az Alza éjjel-nappal nyitva tartó, pénztárosok nélküli, önkiszolgáló üzletet Prágában, amelynek működtetési költsége kevesebb mint a fele a hagyományos üzleteknek – közölte az internetes kereskedelemmel foglalkozó cég magyarországi képviselete. Tájékoztatásuk szerint az üzlet az egyedi beruházásnak köszönhetően naponta több mint ezer vásárlót […]
A napokban történt összehangolt és több száz cégre kiterjedő hatósági akciók során a magyar elektronikus kereskedelem egyik legnagyobb szereplőjénél, a Mall.hu-nál is történtek hatósági intézkedések. Ennek kapcsán adott ki közleményt az Ecommerce Hungary szövetség. A civil szervezet közleménye szerint az elektronikus vásárlás biztonságos, jogszabályok garantálják a vásárlók védelmét. A vásárlóknak […]