Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg – jelentette ki Isaszegi Norbert termelési igazgató. Mint elmondta, a két istállóból álló, 880 férőhelyes létesítmény északi istállójába október 2-án engedték be az […]
állattenyésztés
Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át Kocson; az Aranykocsi Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták. László Kálmán vezérigazgató elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van […]
A Kiváló minőségű sertés (KMS) eredetigazolási rendszer keretében okostelefonnal beolvasható QR-kóddal lehet ellenőrizni a pultban lévő sertéshús származását — nyilatkozta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke. Németh Antal közölte: a tesztüzem befejeződött, most zajlik a rendszer bevezetése. Kitért arra, hogy eddig több mint 640 vágóhíd és […]