Harry herceg szerint a brit bulvársajtó „ipari méretekben” törte fel az ő és a hozzá közel állók, köztük egykori barátnője telefonjait az elmúlt években. III. Károly király másodszülött fia, aki amerikai feleségével és két gyermekükkel Kaliforniában él, szerdán a londoni felsőbíróságon csaknem fél napon át vázolta a sajtóval, mindenekelőtt a […]

A G7 vezetői szombaton a mesterséges intelligencia (MI) „megbízható” fenntartása érdekében technikai szabványok kidolgozására és elfogadására szólítottak fel, mondván, hogy a technológia irányítása nem tartott lépést a növekedéssel. A japán Hirosimában ülésező G7-országok vezetői elismerték, hogy a „megbízható mesterséges intelligencia közös jövőképének és céljának” eléréséhez szükséges megközelítések eltérőek lehetnek, ugyanakkor […]

A műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) idén már az óvodákra is kiterjesztené a fiatalok edukációját. A számos hazai és nemzetközi céget tömörítő szervezet tagvállalatainak szakemberei az év második felétől olyan, a legkisebbek számára kidolgozott játékos, élményalapú foglalkozásokat fognak tartani ezekben az intézményekben, amelyeken keresztül a […]

Magyarországon a digitalizációval foglalkozó és a jelentős adatvagyonnal rendelkező szektorok, így például a telekommunikáció és a banki szektor a legnyitottabb az adatalapú humánerőforrás-menedzsment (HR) iránt. A KPMG stratégiai és működési üzleti tanácsadás igazgatója, Halász Erika azt közölte, hogy a HR adatalapúvá válásának célja, hogy a humánerőforrás-menedzsment az adminisztratív, támogató szerepből […]

Az ÉnErdőm mobilalkalmazással bárki létrehozhatja saját virtuális erdejét, és kipróbálhatja az erdő ellenálló képességét segítő erdészeti megoldásokat, valamint megismerkedhet a klímaváltozás által érintett állatfajokkal is. A Természetvédelmi Világalap magyarországi képviselete, a WWF Magyarország közleménye szerint a mobilalkalmazás, amit a Madarak és fák napja alkalmából mutatott be a szervezet, megmutatja, hogyan […]

A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján. A kutatók egy 23 évvel ezelőtti kétéves vizsgálat megismétlésével tanulmányozták a mezőgazdaságban hasznos szerepet betöltő pókok állományainak hosszú távú változását. A vizsgálat eredményeit bemutató publikáció a […]

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az Európai Unió javára döntött abban az ügyben, amely a meghatározó jelentőségű információs és kommunikációs technológiai (IKT) termékekre India által kivetett vámok miatt indult. Az Európai Bizottság közleménye szerint vizsgálóbizottságának határozatában a WTO helyt adott az EU Indiával szembeni összes kifogásának, és megállapította, hogy az egyes […]

A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársai sikeres tesztet hajtottak végre az első, túlnyomó részben magyar cégek bevonásával készült szupravezető részecskegyorsító mágnes prototípussal a svédországi Uppsalai Egyetemen – közölte a kutatóközpont. Az eredmény új lehetőségeket nyit meg a sugárterápiás rákkezelés terén is, egyben fontos lépés az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet […]

BBC botrány: sorra lépnek vissza a BBC műsorvezetői Gary Lineker felfüggesztése miatt. Szombatra a BBC brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt, miután a munkatársak sorra visszaléptek a szerepléstől. Az egyre mélyülő botrány közvetlen előzményeként a BBC televízió előző nap felfüggesztetteLineker műsorvezetői megbízatását miután […]

Az it-szolgáltatásmenedzsment (ITSM) megjelenése átalakította a vállalatok informatikai működését, ami így hatékonyabbá, stabilabbá és gyorsabbá vált… és ez csak a kezdet. Napjainkra nélkülözhetetlenné vált az összetett vállalati környezetet egyre jobban átszövő informatikai folyamatok standardizálása. Az egységesített folyamatok meghatározott kritériumok alapján történő mérése már szintén alapnak számít, mert hatékonyabb és kiszámíthatóbb […]