A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen környezeti, társadalmi és kormányzási (ESG) tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban. A KPMG és a Microsoft közösen kidolgozott ESG Akadémiája egy különleges, […]

Életének 85. évében, szeptember 12-én elhunyt Daróczy Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora – tudatta az MTA. Daróczy 1938-ban született Bihartordán. Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-ábrázoló geometria szakán szerzett középiskolai tanári diplomát 1961-ben. Diplomájának megszerzése után az MTA ösztöndíjasa volt, […]

Magyar tudósok megmutatták, hogy milyen mechanizmusok vezethettek a szaporodó sejtek kialakulásához az élet keletkezésének hajnalán. A világ egyik vezető kémiai szakfolyóirata, a Nature Chemistry közölte annak a kísérletnek az eredményeit, amelyben Szathmáry Eörs akadémikus és munkatársai bebizonyították, hogy az autókatalízis és a reakciók apró cseppekben való elkülönítése elegendő lehet ezen […]

A pozsonyi Comenius Egyetem szakértőihez hangrobbanásról érkeztek bejelentések, amit egy meteorit okozott július 24.-én Rimaszombat térségében – erősítette meg a szlovák nemzeti hírügynökségnek, a TASR-nek Juraj Tóth csillagász, a Matematikai, Fizikai és Informatikai Kar munkatársa. „A bolida nappali átrepülését világosan megerősítették az európai bolidafigyelő kamerarendszer felvételei, illetve például magyarországi felvételek […]

Szalay A. Sándor Széchenyi-díjas fizikust a National Academy of Science, az Egyesült Államok legnagyobb tekintélyű tudományos társaságának tagjává választották. Az 1863-ban alapított NAS legutóbbi közgyűlésén százhúsz új tagot választott, köztük van Szalay Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja. A magyar akadémikusok közül a National Academy of Science-nek csak […]

Cisco Hálózati Akadémia képzésein a kezdetektől 17 millióan kaptak piacképes tudást világszerte, Magyarországon pedig csaknem 80 ezer hallgató vett részt a képzéseken az elmúlt 25 év alatt. Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Cisco Hálózati Akadémiának globálisan 3,2 millió, míg Magyarországon 15 ezer hallgatója van. Tájékoztatása […]

Nagy többséggel ismét Freund Tamás neurobiológust választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 196. közgyűlésén. Freund mellett – aki az egyetlen jelölt volt az elnöki posztra – újabb hároméves vezetői megbízatást kapott a főtitkár, Kollár László Péter építőmérnök és a főtitkárhelyettes, Erdei Anna immunológus is. Nem változott […]

A KÜRT Akadémia ügyvezetői pozícióját Orovica Szilárd tölti be április 3-tól. A társaság közleménye szerint a korábbi ügyvezető, társtulajdonos* Vityi Péter a továbbiakban a digitális és stratégiai transzformációkra fókuszál a KÜRT Akadémia vállalati tanácsadás üzletágában. Mint nyilatkozta: „A továbbiakban a vállalati tanácsadásra, a digitális és stratégiai transzformációkra fókuszálok. Úgy gondolom, […]

Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet – írta a Guardian. Az ayahuasca-főzetet az emberiség már legalább ezer éve ismeri és használja. Az amazóniai őserdőben honos Banisteriopsis caapi nevű növény […]

A 74 éves argentin Luis Caffarelli nyerte el idén a matematikai kiválóságot jutalmazó Abel-díjat a parciális differenciálegyenletekkel kapcsolatos munkásságáért – közölte a The Guardian. Caffarelli az első dél-amerikai matematikus, aki megkapja a világ egyik legrangosabb matematikai díjának számító elismerést. A díjat május 23-án Oslóban adják át. A Norvég Tudományos Akadémia […]