Microsoft AI (MAI)

Microsoft fejlesztések, amelyek mutatták az utat az AI-hoz

Azok számára, akik nem ismerik a Microsoft történetét, úgy tűnhetett, hogy a mesterséges intelligencia (AI) a semmiből bukkant elő pár évvel ezelőtt, készen arra, hogy teljesen átalakítsa a környező világgal való interakcióinkat. A valóság ezzel szemben az, hogy az új technológia megjelenését több évtizedes innováció előzte meg: sok kisebb jelentőségű előrelépés történt például a gépi…

Részletek
Gönczy Gábor, a Stylers Group információ-technológiai cégcsoport, illetve az egyedi vállalati igényekre szabott képzéseket kínáló Stylers Academy ügyvezető-tulajdonosa

Jön a digitális akadálymentességre vonatkozó EU szabályozás

Miközben a cégek többsége a mesterséges intelligencia-alapú fejlesztések lázában ég, a digitális esélyegyenlőség fogalma továbbra is háttérbe szorul, holott a globális népesség közel hatoda él valamilyen fogyatékossággal és ugyanennyi időskorú használ digitális eszközöket, termékeket, szolgáltatásokat – már ha tud. Az égető hiányosságokat most mindenképpen pótolni kell, hiszen 2025 júliusában hatályba lép az akadálymentességi szabályozás Magyarországon…

Részletek
Kovács Zoltán NISZ

Továbbra is ingyenesen igényelhetők a látássérült embereket segítő szoftverek

Folytatódik a NISZ Zrt. 2018-ban indított országlicenc programja, amelynek keretében 2024. június 30-ig az Informatika a Látássérültekért Alapítványon keresztül minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb képernyőolvasó- és képernyőnagyító szoftverek legújabb magyar nyelvű változatához. Az informatika minden látássérült embernek nélkülözhetetlen segítség a tanulás, illetve a munka…

Részletek

Akadálymentesítés: emberség helyett informatika

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára. Fülöp Attila elmondta, hogy a kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül négymilliárd forintot biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy javaslataik alapján tudják segíteni saját célcsoportjaikat…

Részletek

Ellenőrizni fogják a közszféra honlapjait és mobilalkalmazásait

Megjelent a kormányrendelet a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvényben foglalt kötelezettségek teljesítése ellenőrzésének részletes szabályairól. A Kormány a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvény 5. paragrafusa szerinti ellenőrzési és végrehajtási feladatok ellátására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséget (KIFÜ) jelölte ki. A KIFÜ-nek az éves…

Részletek

Technikai eszközöket és szolgáltatásokat is elérhetővé kell tenni az unióban fogyatékossággal élőknek

Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott az európai akadálymentesítési irányelv szövegéről, amely szerint az infrastrukturális fejlesztések mellett technikai eszközöket és szolgáltatásokat is elérhetővé kell tenni a nyolcvanmillió, fogyatékossággal élő számára is az Európai Unióban. Az uniós parlament tájékoztatása szerint a dokumentum számos akadályt bont le a kommunikáció, a mozgás és…

Részletek

Akadálymentesítenék a közszféra honlapjait

A parlamentben a közszféra honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló javaslatot is megvitatták. Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta, hogy az indítvány biztosítja a szolgáltatásokhoz és az információkhoz való hozzáférést. Az akadálymentesítés nem csak a látássérültek, hanem a más típusú fogyatékossággal élők illetve az idősek speciális igényeit is figyelembe veszi – emelte…

Részletek

Az EP elfogadta álláspontját a termékek és szolgáltatások akadálymentesítéséről

Megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások az Európai Unióban a termékek és szolgáltatások akadálymentesítéséről azt követően, hogy az Európai Parlament elfogadta az Európai Bizottság javaslata alapján kiegészített álláspontját. Az elfogadott európai akadálymentesítési intézkedéscsomag számos termékhez és szolgáltatáshoz ír elő jobb hozzáférhetőséget. A listán szerepelnek egyebek között a pénzfelvevő automaták, a jegyárusító automaták és beléptetőrendszerek, a számítógépek, telefonok…

Részletek
Fel!