Az LG a napokban Magyarországon is megkezdte a 32EP950 típusjelű UltraFine OLED Pro kijelzőjének forgalmazását. A 32 hüvelykes 4K monitor elsősorban a kreatív iparágban dolgozók számára jelent ideális megoldást a gyártó szerint. Az LG UltraFine OLED Pro önálló fénykibocsátásra képes pixelekből álló OLED kijelzője 1000000:1 arányú kontrasztot garantál a 31,5 […]

2

Az Adobe-nak sikerült úgy frissítenie az iPhone-okhoz és iPadekhez fejlesztett Lightroom képfeldolgozó alkalmazását, hogy az a telepítését követően egyeseknél kitörölte a fotóikat az telefonokról. Az Adobe megerősítette, hogy jóvátehetetlen hibát követtek el, a Lightroom valóban törölte a készülékekről a fotókat. Tovább rontotta helyzetet az, hogy a képek visszaállítására nem találtak […]

Az Apple vezeti a Forbes legértékesebb világmárkáit rangsoroló 100-as listáját. A Forbes legértékesebb márkákat rangsoroló (Most Valuable Brands) 100-as listáján az első helyen szereplő Apple márkaértéke 205,5 milliárd dollár, 12 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A második helyen a Google (167,7 milliárd dollár, +27 százalék) áll, a harmadikon pedig a Microsoft […]

Az ESET új kártevőt azonosított, amelyet a hírhedt Turla csoport használ politikai szervezetek elleni támadásra a kelet-európai régióban. Az ESET szakembereinek felfedezése szerint az új vírus egy Adobe weboldaláról származó hamis szoftvernek álcázva magát próbálja rávenni az áldozatokat a kártevő telepítésére, amelynek célja a személyes adatok megszerzése. A Turla csoport […]

A kormányzati munka megújításáról tárgyalt a Szilícium-völgy legnagyobb informatikai vállalatainak vezetőivel Donald Trump amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban. A mintegy négy órán keresztül tartó megbeszélést a Fehér Ház kezdeményezte, azért, hogy a legjelentősebb, mintegy húsz tech-cég véleményét, majd együttműködését kérje a kormányzati munka javításához, az elavult informatikai rendszerek […]

A német G Data védelmet kínál az olyan külső alkalmazások nulladik napi sérülékenységei ellen is, mint a Microsoft Word vagy az Adobe Acrobat Reader. A Microsoft statisztikája szerint 2015 első felében majdnem háromezer különböző biztonsági résre derült fény. Az Adobe, az Apple, a Microsoft termékei mind érintettek a kérdésben, de […]

Az Adobe szoftverei immár az alapértelmezett beállításokkal elfogadják az Európai Unió területén működő, bejegyzett szolgáltatók minősített tanúsítványait és időbélyegeit – áll a NetLock Kft. közleményében. Ez azt jelenti, hogy a magyar hitelesítés-szolgáltatók által kibocsátott minősített tanúsítványokkal hitelesített PDF dokumentumok, mint például az e-számlák vagy a szerződések a megnyitás pillanatában automatikusan […]

Az orosz kormányhoz köthető számítógépes kalózok megpróbáltak információkat szerezni az Oroszország elleni szankciós politikával kapcsolatos tárgyalásokról, kihasználva a Microsoft Windows operációs rendszerének, illetve az Adobe Flash multimédiafejlesztő-alkalmazásának eddig nem ismert biztonsági réseit — — írja az MTI a Bloombergre hivatkozva. Az amerikai hírügynökség honlapján helyi idő szerint szombaton az eset hátterét […]

A Cisco 2015. évi biztonsági jelentése szerint, a spamek néhány éve tapasztalt kimagasló mennyiségét csökkenés követte, azonban 2014 január és november között 250 százalékos növekedés volt tapasztalható a kéretlen levelek számában. A kevés levelet sok ip-címről kiküldő Snowshoe spamek száma szintén emelkedést mutatott. A bűnözők sokszor a felhasználók legitim email […]

Az LG Electronics (LG) a CES 2015-ön mutatta be a Digital Cinema 4K monitort (31MU97 modell) is, amelynek 4K felbontása (4096×2160) a szokásos Ultra HD felbontásnál (3840×2160) több képpontot biztosít. A 4K-s tartalom eredeti felbontásnak megfelelő megjelenítése mellett a monitor jól alkalmazható Digital Intermediate (DI) folyamatok kezelésére is. Az Adobe […]

Októbertől változtat közép-európai üzletpolitikáján az Adobe, amely jelentősen érinti a disztribúciós stratégiát is. Itthon az elmúlt években több céggel működtek együtt, mostantól viszont újra a Trans-Europe Kft. lesz az egyedüli hivatalos magyarországi Adobe disztribútor. “Nagy örömünkre szolgál, hogy az évtizedek óta tartó szakértő és elkötelezett disztribútori együttműködésünk az Adobe-val újra […]

Kritikus sérülékenység került napvilágra, amely az Androidos készülékek millióit érinti. A biztonsági rés lehetővé teszi, hogy egy rosszindulatú „app” megbízhatónak tüntesse fel magát. Ez lehetővé teszi a támadónak, hogy számos kellemetlenséget okozzon beleértve például malware beillesztését egy legitim alkalmazásba. A biztonsági rést a Bluebox Security kutatói azonosították, akik szerint akár […]

A szoftver.hu akciósan kínál számos Adobe terméket. A szoftverfejlesztő társaság a felhőbe költöztette a kínálatát, ami számos felhasználót elriaszthat attól, hogy a dobozos szoftver helyett az új Creative Cloud (CC) licence-konstrukciókat válassza. A honlapot üzemeltető Trans-Europe Kft. szakemberei szerint szinte kizárólag előnyei vannak az új konstrukcióknak. Még azoknak is a […]

A Kaspersky Lab kutatói fedezték fel azt a biztonsági rést, amelynek a támadására kifejlesztett kihasználó kódot egy szíriai kormányzati webhelyen keresztül terjesztették. A vizsgálat során kiderült, hogy a kihasználó kód a népszerű multimédia szoftver, az Adobe Flash Player egy ismeretlen sérülékenységét támadja. A sérülékenység a Pixel Binder nevű régi összetevőben […]

Bár februárban párás szemmel búcsúztunk el az Adobe Creative Suite 6 dobozos verzióktól, a megpróbáltatásoknak még koránt sincs vége: május végén a licenceknek is annyi. Lassan két éve ugyanis annak, hogy az Adobe bejelentette a Creative Suite-ot leváltó, felhő alapú Creative Cloud szoftverbérleti konstrukcióját. Ezen idő alatt, több mint 1,8 […]

Februárban megszűnt az Adobe Creative Suite 6 dobozos verziójának, a napokban pedig a licencek forgalmazása is. Lassan két éve ugyanis annak, hogy az Adobe bejelentette a Creative Suite-ot leváltó, felhő alapú Creative Cloud szoftverbérleti konstrukcióját. Ezen idő alatt, több mint 1,8 millió Adobe Creative Cloud-felhasználó lett, melynek 95 százaléka a […]

Az Adobe rendszerének feltörése nagyon sok tanulsággal szolgált az információtechnológiai iparág, illetve az átlagos felhasználók számára is. A Splashdata idén is felsorolta a tavalyi év legrosszabb jelszavait. A lista szerint a felhasználók még mindig nem választanak olyan jelszavakat, amelyek megfelelő biztonságot jelentenének, azaz amelyek kisbetűt, nagybetűt és számot, illetve nem […]

A Traction Labs Zrt. a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) támogatásával nevezte be Magyarországot a US Market Access Center (US MAC) által rendezett Tech Match 2014 start-up versenyre – tájékoztatta a NIH az MTI-t. A verseny célja, hogy összehozza az európai start-upokat olyan amerikai nagyvállalatokkal, mint például az Amazon, az Adobe, a […]

  Első alkalommal hozott nyilvánosságra adatokat terepmunkájáról és jogérvényesítő tevékenységéről a brit jogvédő szervezet, a Federation Against Software Theft (FAST), amelyben a bejelentési rendszerén keresztül kapott panaszokat összegezve kimutatja, hogy mely gyártók programjai esetében a legjellemzőbbek a szerzői jogot érintő jogsértések. A FAST szerint az eredmény nem meglepő: a szoftvercég […]

  Az LG Electronics ColorPrime (27EA83) monitorát a fotózással és képfeldolgozással foglalkozó szakmai újságírók nemzetközi szervezete a TIPA  (Technical Image Press Association) a 2013-as év „Legjobb képfeldolgozó monitora” címmel ismerte el. Az LG ColorPrime monitor a WQHD (2560×1440) felbontása mellett az Adobe RGB színtér 99 százalékát képes pontosan visszaadni. A […]

  Miután elérhetővé vált az Adobe Creative Cloud for Teams éves egyösszegű előfizetéses változata, elkészült egy olyan honlap, amely interaktív módon ismerteti az Adobe csoportos felhő előfizetésével kapcsolatos összes fontos tudnivalót. Az oldalon bemutatják a felhő szolgáltatás összes előnyét és hátrányát a dobozos illetve licences szoftvervásárlással összehasonlítva. Megtudható, hogy mely […]

  Megdöbbentő késéssel érkezik majd egy Adobe Shockwave Player . Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumának (Department of Homeland Security) Computer Emergency Readiness Team-je (US-CERT) jelentette az Adobe-nak, hogy felfedeztek egy sérülékenységet a Shockwave Player-ben, amin keresztül káros kódot lehet futtatni. Ami igazán sokkoló a hírben az az, hogy első alkalommal 2010 […]

1

  Eltűnt a Google Play Store-ból az Adobe Flash Player, ezzel pedig hivatalosan is megszûnt az Android rendszer Flash-támogatása. Az Adobe tavaly novemberben jelentette be, hogy leállnak a mobilos Flash Player fejlesztésével, mindössze azokra a modellekre érkezik még frissítés, amelyek eddig támogatták, augusztus 15-ével azonban már a hivatalos update-ek is […]

  A Microsoft Windows 8-cal debütáló új Internet Explorer 10 újradefiniálja az interneten való böngészést, amelyet elsősorban az érintőképernyős eszközökön éreznek majd a felhasználók. Az érintőképernyőre optimalizált Adobe Flash Player-rel integrált Internet Explorerrel a világháló használata olyan egyszerű lesz, mintha egy letöltött alkalmazást használnának. Az Internet Explorer 10 mellett a […]

Az Adobe Systems Incorporated bejelentette az Adobe Creative Suite 6 termékcsaládot, az Adobe Creative Cloud szolgáltatást a nyomtatásra, illetve a webes és mobileszközökre szánt tartalmak tervezői számára készített létező leghatékonyabb eszközkészletét. Az Adobe photoshop CS6, az Adobe InDesign CS6, az Adobe Illustrator CS6, az Adobe Creative Suite 6 Design & […]