Tádzsik újságírók harcolnak a Facebookért

Tádzsik újságíró szervezetek azt követelik, hogy állítsák helyre a köztársaságban a Facebook és néhány más weboldal elérhetőségét, amelyeket egy héttel ezelőtt blokkoltattak a hatóságok. Közleményükben kifejtik, hogy az ilyen lépések ártanak a köztársaság nemzetközi megítélésének és fenyegetést jelentenek belpolitikai életben. A letiltást megelőzte a Tádzsikisztán a forradalom előestéjén című cikk megjelenése a zvezda.run, amelyben a szerző azt fejti ki, hogy ahhoz, hogy a hatalom még jobban megerősítse ellenőrzését az ellenzék felett, kénytelen konfliktust provokálni, ami alkalmat és magyarázatot adhat a „tisztogatásokhoz” és a saját hatalmi helyzetének megerősítéséhez. A cikk szerzőjének véleménye szerint ilyen módon próbálja a hatalom elkerülni a fenyegető forradalmi helyzetet. „Mindenki, akivel sikerült beszélnem, meg van győződve arról, hogy az országban hamarosan igazi forradalom tör ki ” – mondta a cikkíró. A cikk megjelenése után óriási vita tört ki részben a Facebookon. Másnap már nem lehetett elérni a közösségi oldalakat, a hivatalos magyarázat szerint „technikai problémák miatt” – írja a lenta.ru.

Legfrissebb híreink szerint az újságíró szervezetek közleményének megjelenése után a szolgáltatók visszaállíthatták a Facebook elérhetőséget március 11-én este a hivatalos szervek engedélyével. Igaz csak a Facebook elérhetőséget érinti az engedély.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ideiglenes honlapot indít az Ab

hét márc 12 , 2012
ShareTweetPinShareAz Alkotmánybíróság (Ab) hamarosan ideiglenes oldalt indít arra az időre, amíg a honlapjukat ért múlt hétvégi támadás után sikerül biztonságosan újraépíteni a rendszert. Sereg András, az Ab szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a hackertámadás ügyében a vizsgálat elkezdődött. Mint írta, amint sikerül elhárítani a hibákat, és újraépíteni biztonságosan a […]
ZX-81

És még ez is...