Az Ibériai-félsziget nagyobbik országának gyakorló és leendő informatikus mérnökei csütörtökön kilátásba helyezték Mariano Rajoynak, az ügyvezető néppárti spanyol miniszterelnöknek, hogy az ágazat sztrájkot hirdet meg, ha kormánya nem teljesíti a követeléseiket. Még nem tűzték ki a sztrájk időpontját, de négy testületük már létrehozta az előkészítő bizottságot, hogy figyelemmel kísérjék a tárgyalások menetét. Az egyik legfőbb követelés alapján azonnali intézkedéseket követelnek Rajoytól, vagyis a leendő és a már végzett szakemberek is kapjanak ugyanolyan jogosítványokat és kedvezményeket, mint amilyenek már léteznek a többi mérnöki ágazatban. Vasárnap tartják a megismételt spanyolországi általános választásokat, ezért felhívást intéznek az egyes országrészek szakmai és intézményi szerveihez, június 26-a után pedig a parlamenti pártok képviselőihez is.
Sobieski Tamás
A vezető spanyol gazdasági portál, a Cinco Días másik, még június elején közölt elemzése szerint az Európai Bizottság úgy becsüli, hogy 2020-ig mintegy egymillió informatikus fog hiányozni a munkaerőpiacról.