SzívCity: defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata defibrillátorokról az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Csató Gábor, a szervezet főigazgatója a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a mentőszolgálatnak évente nagyjából hatezer esetben kell közterületen újraélesztést végeznie, amiből ezer sikeres, azonban a mentők kiérkezéséig a laikus újraélesztésben jártas emberek is sokat tudnak segíteni bajba jutott társaikon. A most induló kampány során egy térképen fogják megjeleníteni az országban elérhető félautomata defibrillátorokat, amelyek közül 1500-at már összeírtak. Most abban kérik a lakosság segítségét, hogy a SzívCity telefonos applikáción keresztül jelezzék, ha tudomásuk van újraélesztést segítő készülékről – ismertette. Nagy Ferenc, a SzívCity szakmai vezetője arról beszélt, az adatbázist évente frissítik majd, továbbá összekötik azt az OMSZ mentésirányítási rendszerével is.

Az OMSZ plakátkampányával az ország számos helyén találkozhatnak a járókelők úgynevezett city light postereken, amely reklámhelyet a JCDecaux Hungray Kft. ajánlotta fel a mentőszolgálatnak. A cég egy másik technológiát is bevezet a kampánnyal egy időben, amelynek lényege, hogy a defibrillátor-térképet népszerűsítő reklámfelület közelében elhaladva egy a mobiltelefonra küldött „csendes üzenet” jelenik meg, és ezen keresztül letölthető a SzívCity alkalmazás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A magyarok alig ötöde használja a pénzügyi informatikai megoldásokat

ked máj 29 , 2018
A magyarok 57 százaléka nyitott a legújabb pénzügyi informatikai technológiákra, de csak 17 százalékuk használja – derül ki a Cofidis országos reprezentatív kutatásából. A vizsgálat szerint a legújabb technológiákat használók, illetve az irántuk érdeklődők jellemzően városi, diplomás, magas keresettel rendelkező fiatalok, míg az elutasítók táborába elsősorban az ötven évnél idősebb, […]
forint

És még ez is...