Szijjártó üdvözölte a Huawei-t

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a Huawei Technologies képviselőivel folytatott megbeszélést. Szijjártó a tárgyalások során üdvözölte, hogy a Huawei idén ünnepli európai 20. és magyarországi 15. születésnapját, hazánkban több mint kétezer ember számára biztosít munkahelyet, és nagyban hozzájárul a hazai, infokommunikációs szakmák iránt érdeklődő tehetségek fejlesztéséhez. Jelenleg pedig adományokkal segíti a Covid-19 vírus elleni hazai küzdelmet a legkorszerűbb technológiák bevonásával és jelentős mennyiségű, egészségügyi védőfelszerelés ajándékozásával. A tárcavezető kiemelte, Magyarország továbbra is nyitott és tisztességes gazdasági, üzleti környezetet fog biztosítani a külföldi befektetők számára. Az Európai Unión belül most zajló, a következő generációs mobilhálózatokra, az úgynevezett 5G-re vonatkozó biztonsági kockázatelemzése kapcsán a külügyminiszter ismét elmondta, üdvözli a Huawei részvételét a magyarországi 5G kiépítésében. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány változatlanul fenntartja a globális távközlési szállítókkal szembeni álláspontját, miszerint származási ország alapján senkit sem szabad kizárni a versenyből. Ez nem a megfelelő módszer a kiberbiztonsági kihívások kezelésére, és a magyar emberek javát sem szolgálja — legalábbis Szijjártó szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elkészült a járvány elleni védekezést szolgáló első hivatalos okostelefon-alkalmazást Németországban

pén ápr 10 , 2020
ShareTweetPinShareBemutatta a Robert Koch német országos járványügyi intézet (RKI) a koronavírus-járvány elleni küzdelmet szolgáló első hivatalos okostelefon-alkalmazást. A járvány elleni küzdelemhez fejlesztett első hivatalos okostelefon-alkalmazás még nem a sokak által várt kapcsolatkövető és lehetséges fertőzésre figyelmeztető rendszer, hanem a tudományos kutatást, a vírus, a betegség és a járvány jobb megértését […]
vírus

És még ez is...