mínuszos.hu

Szijjártó: kibercsapataink harcban állnak

ZX-81

Szijjártó PéterA magyar hírszerző szolgálatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a nemzetet és a családokat a kibertámadásoktól, utánajárjanak minden lehetséges fenyegetésnek – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A külügyminiszter szerint az utóbbi évtizedekben folyamatosan zajló digitális forradalom teljes mértékben megváltoztatta, újradefiniálta az emberek életének minden területét. Az adat elsőszámú erőforrássá vált, nagyjából olyan fontossággal bír, mint a gőzgép feltalálása a XVIII. században vagy a szénhidrogének a XX. században. Példaként hozta fel, hogy 2010-ben körülbelül 820 millió volt globálisan a mobil szélessávú előfizetések száma, amely mára elérte az 5,2 milliárdot, azaz kevesebb mint tíz év alatt a hatszorosára nőtt. Emellett megemlítette, hogy 2010-ben két zetabájt adat jött létre, míg idén már 64,2. Szijjártó szerint mindezzel párhuzamosan a kibertámadások gyakorisága és volumene is növekedett, az internetes bűnözők komoly fenyegetést jelentenek a magánfelhasználók mellett a vállalatokra és az állami szervezetekre is, így az egészségügyi rendszereket is megbéníthatják, például az Egyesült Államokban nemrég négyszáz kórházat ért kibertámadás.

A koronavírus-járvány idején elrendelt távmunka és távoktatás pedig tovább súlyosbította a problémát, rengeteg tapasztalatlan felhasználó lépett fel a világhálóra, amit a terrorista és szélsőséges csoportok is megpróbálnak kihasználni ideológiájuk terjesztésére. Hozzátette, a kiberbűnözők idén 6 ezer milliárd dollárnyi kárt okoztak a vállalatoknak világszerte, s szakértők szerint ez az összeg 2025-ben meghaladhatja a 10 ezer milliárd dollárt. Magyarországon megteszünk mindent a vállalkozók, az állampolgárok védelme érdekében, nemzetbiztonsági stratégiánk nagy hangsúlyt helyez erre a fenyegetésre – szögezte le Szijjártó. Hozzátette, hogy hamarosan az Európai Unió és a NATO is új kiberbiztonsági stratégiát fog elfogadni.

Exit mobile version