Szigorúan korlátoznák az olasz gyerekek kütyüzését

osztálySzigorúan korlátoznák a 12 éven aluli gyerekek okostelefon- és tablethasználatát egy olasz törvényjavaslat szerint.

Egy képviselőcsoport nyújtotta be a parlamentnek a tervezetet, mely azt is tartalmazza, hogy a szülők, akik vétenek az előírások ellen, 300 és 1500 euró (108 ezer – 540 ezer forint) közötti bírságra számíthatnak. A javaslat teljesen megtiltja az elektromos kommunikációs eszközök használatát az első három életévben. Háromtól 12 éves korig időbeli korlátozással, kizárólag felnőtt felügyelete mellett lehetne okostelefonozni és tabletezni – írta az Il Tempo pénteki online kiadásában. Négytől hatéves korig napi egy órát, hattól nyolcéves korig legfeljebb három órát, nyolc és 12 éves kor között maximum négy órát lehetne a készülékek monitora előtt tölteni a törvényjavaslat szerint. A tervet többek között Lorenzo Fioramonti volt oktatási miniszter írta alá, aki nemrég az iskolások zsebében lévő okostelefonokat fegyvereknek nevezte. Az elektromos eszközök használata tanulási problémákhoz, beszédfejlődési nehézségekhez vezet – érveltek a tervezetet benyújtó képviselők. A készülékek számlájára írhatók többek között a koncentrációs zavarok, az agresszivitás, a hangulati ingadozások és az alvási nehézségek. „Meg kell akadályoznunk, hogy a holnap felnőttjei egy sor olyan betegséggel éljenek együtt, melyeket az elektromos eszközök korlátlan használatával függnek össze” – olvasható a tervezetben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

EB: az Apple piaci helyzetével visszaélve torzítja a versenyt

hét máj 3 , 2021
ShareTweetPinShareAz Európai Bizottság (EB) állasfoglalása szerint az Apple visszaélt piaci helyzetével, ami torzítja a versenyt a zenei szolgáltatások piacán – közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos. Az EB 2020 júniusában kezdett versenyjogi vizsgálatot a Spotify online zenestreaming-szolgáltató kezdeményezésére az Apple által gyártott készülékeken használt alkalmazások megvásárlására és letöltésére használt App […]
Margrethe Vestager

És még ez is...