Szerzői jogi változások az új Btk.-ban

 

Az új Büntető Törvénykönyv önálló fejezetként tartalmazza a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekményeket. A szerzői jogok megsértése tényállásában több változás is figyelmet érdemel. A 2013. július 1-jétől hatályos új büntetőjogi szabályok leginkább a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése tényállásban eredményeznek változást. Továbbra is jogellenes az, ha valaki más szerzői jogát megsérti, azonban az új Btk. a büntethetőséget értékhatárhoz köti. A jövőben csak a százezer forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó elkövetés számít bűncselekménynek, az ez alatti vagyoni hátrány okozása szabálysértésnek fog minősülni. A részleges dekriminalizáció mellett ugyanakkor emelkedtek a kiszabható büntetési tételek: az eddigi maximális nyolc év helyett akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók, akik a bűncselekményt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva (ötszázmillió forint felett) követik el. Lényeges dekriminalizációs hatású módosítás az is, hogy az új Btk. egy új büntethetőséget kizáró okot iktat be: ez azokat a felhasználói magatartásokat veszi ki a büntetőjogi felelősségre vonás alól, amelyek során a jogsértés mértéke nem jelentős és a cselekmény közvetett módon sem irányul jövedelemszerzésre — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Best of SAP: keresik a legjobb bevezetéseket

csü júl 5 , 2012
  Ismét a régió legjobban sikerült SAP bevezetéseit keresi a szoftvercég az idei Minőségdíján. Minden olyan implementációval lehet jelentkezni, amely 2011. január 1-je után valósult meg, és már legalább két hónapja használják a rendszert. Tavaly egy magyar kisvállalat, a GPS-es járműkövetéssel foglalkozó iData Kft. kapta meg a közép-keleti-európai régió ezüstdíját. […]
ZX-81

És még ez is...