Idén ötéves a CETIN Hungary Zrt. mobiltávközlési infrastruktúra-szolgáltató. A cég eddig több mint 102 milliárd forintot ruházott be – számos mesterséges intelligencia (AI) alapú megoldást is alkalmazó – infrastruktúrája fejlesztésére, és idén is további jelentős fejlesztést tervez.
A független, integrált távközlési infrastruktúra-szolgáltató CETIN Hungary sikerrel zárta negyedik teljes üzleti évét. A cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2024-ben 73,6 milliárd forint volt. Mintegy 230 képzett munkatársával a CETIN Hungary legnagyobb ügyfele, a Yettel Hungary mellett más távközlési vállalatoknak, illetve komplex távközlési infrastrukturális megoldásokat igénylő vállalkozásoknak nyújt szolgáltatásokat.
Öt év fejlesztés
A mobilhálózatokon nyújtott végfelhasználói szolgáltatások és az azt kiszolgáló háttérinfrastruktúra szétválasztása globális trend. Magyarországon ebben a CETIN Hungary volt az első: a cég 2020 júliusában, a Yettel Magyarország (akkor Telenor Magyarország) jogi szétválasztása során jött létre. A vállalat tulajdonolja és üzemelteti Magyarország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját: országszerte mintegy 4050 bázisállomást, az ezeket összekötő teljes átviteltechnikai hálózatot, valamint a kiszolgálást biztosító adatközpontokat, IT- és biztonsági infrastruktúrát.
A CETIN Hungary 2024-ben, négyéves folyamat végére érve összesen 102,1 milliárd forint (tavaly 22,9 milliárd forint) ráfordítással befejezte a tulajdonában álló teljes hálózati infrastruktúra korszerűsítését. Modernizálta és szinte teljes egészében korszerűbbre cserélte a rádiós eszközöket, az antennákat, a betáplálást, az átviteltechnikát, és sok esetben a passzív infrastruktúrát, azaz a tornyokat és egyéb tartószerkezeteket is. Ezzel 2024 végére a bázisállomások 23 százalékán, idén március végéig pedig közel negyedén már működött az 5G technológia. Így a Yettel ügyfelei több mint fele számára érhető el a valódi 5G élmény.
Ennek is köszönhető, hogy a Yettel – CETIN hálózatára és szolgáltatásaira épülő – mobil infrastruktúráján nyújtott szolgáltatások kiemelkedő eredményeket értek el. Az Ookla Speedtest Arany díját elnyerve 2024 második félévében a Yettel volt a leggyorsabb mobilszolgáltató Magyarországon az összes technológiát összevetve, valamint a 4G-LTE és az 5G tekintetében is. Ugyanígy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett szelessav.net mérései szerint is a szolgáltató biztosította a leggyorsabb le- és feltöltési sebességet 4G-n és 5G-n.
Amire a jövőben építhetenek
A hálózat modernizációja lezárult, de a folyamatos fejlesztés nem: a cég igen komoly kapacitásbővítéssel számol a következő években, és ehhez 2025-ben további jelentős beruházást tervez. A CETIN Hungary modernizált hálózatára új, AI-t és automatizációt felhasználó képességeket is fejlesztett és fejleszt folyamatosan:
- AI segítségével heti rendszerességgel különböző minőségi mutatók (KPI-ok) alapján monitorozza a cellákat, azonosítja a száz legrosszabbul teljesítőt, a rendszer pedig segít megtervezni a javított új, optimalizált rádiós konfigurációt, ami integrálásra kerül a hálózatba.
- AI segítséggel elemzi a hálózatra épülő szolgáltatásokban is a forgalmat és a minőségi paraméterek teljesülését, ezt összeveti az előre jelzett (prediktív) forgalmi várakozással, és így akár perceken belül be tudja azonosítani a hibákat.
- Szintén AI segítséggel figyeli az energiafelhasználás eltérését a várakozásokhoz képest, és az anomáliák felismerésével be tudja azonosítani a hibákat.
- AI támogatja a vállalat energiahatékonysági programját is: a hálózati kapacitásokat az ügyfélélmény megtartásával a forgalomfüggő igényekhez igazítja.
- Előkészítési fázisban van a mérnök-támogató AI, azaz a rádiós hálózattervezés és üzemeltetés átfogóbb támogatása, automatizálása.
- Ez azt jelenti, hogy a mérnökeink a CETIN teljes technológiai tudására és tapasztalatára épülő, cégre szabott AI segítséget kapnak munkájukhoz.
- A munkatársak több mint hatvan százaléka aktívan használja mindennapi munkája hatékonyabbá tételéhez a vállalati AI platformot.
Multioperátoros szolgáltatások
A CETIN Hungary több mint ötven távközlési szolgáltatónak és egyéb ügyfelének nyújt távközlésiinfrastruktúra-megoldásokat. A fejlett átviteltechnika – SDWAN, bérelt vonali, egyéb adatátviteli –, valamint kiberbiztonsági szolgáltatások mellett ide tartoznak a szolgáltatófüggetlen beltéri antennarendszerek.
Az építőipar hatalmas minőségi ugráson ment keresztül, a jelentős környezeti előnyök azonban hatással vannak a mobil beltéri lefedettség minőségére is. A CETIN Hungary az ingatlanfejlesztők számára szolgáltatásként nyújt távközlési infrastruktúrát: szolgáltatófüggetlen beltéri antennarendszereket épít ki rádiós „vakfoltnak” minősülő területeken. Az irodaházakban, vállalati központokban, lakóparkokban, szállodákban, gyárakban, sportközpontokban és kiemelt városi csomópontokon is alkalmazott technológia lehetővé teszi, hogy a felhasználók a hálózatelérési szempontból kedvezőtlen tulajdonságú épületekben is kiváló hang- és adatkapcsolattal rendelkezzenek. A CETIN Hungary a közelmúltban az Allee bevásárlóközpontban helyezte üzembe Magyarország első olyan multioperátoros beltéri antennarendszerét, amelyen mindhárom publikus mobilszolgáltató szolgáltatása 5G képességgel elérhető.
English summary
|