mínuszos.hu

Szénbányában halásztak az ókori rómaiak?

Szerbia - római kori hajóroncsÚjabb római kori hajó maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település maradványai közül.

Egy hasonló hajót már találtak a területen három évvel ezelőtt, valamint több csónak is felszínre került. Most a kostolaci szénbánya nyílt színi fejtésének falából kerültek elő a hajó gerendái, a régészek pedig néhány nap alatt befejezték a lelet feltárását – közölte a szerb Régészeti Intézet. A közlemény szerint a vízi jármű a III-IV. században épült.

Nemanja Mrdjic régész a szerb sajtónak elmondta, a hajó nagyobb mint a korábban megtalált lelet, körülbelül húsz méteres lehetett, ebből egy 13 méteres rész nagyon jó állapotban van, még ha a munkagépek némi kárt is okoztak benne. A lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használatos cserepekre, márványból és jáde kőből készült szobrokra, freskókra és edényekre, valamint mintegy 14 ezer sírra.

Viminacium, amely a Belgrádtól mintegy hetven kilométerre keletre fekvő Kostolachoz tartozik, a Római Birodalom egyik katonai táborhelye, az egykori Felső-Moesia központja volt. A rajta áthaladó út kötötte össze a birodalom nyugati részét Konstantinápollyal. Az első emlékek a városról az I. századból származnak, amikor már virágzó településnek számított. A történészek szerint az V. században a hunok elpusztították, később azonban I. Justinianus császár – stratégiai jelentősége miatt – újjáépítette, ám Viminacium lassan elpusztult.

Viminacium mára a régészek értékes lelőhelyévé vált, ám eddig a 450 hektáron fekvő ókori településnek mintegy öt százalékát tárták csak fel, pedig a kutatás 1882 óta folyik.

Exit mobile version