Személyi változások a 4iG-nél

karrier, csapatA 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., továbbá a DIGI csoport irányítását, új felsővezetők érkeznek a társaságok élére.

Mint korábban megírtuk, a 4iG vállalatcsoport irányításában szétválik az elnöki és vezérigazgatói pozíció, az Antenna Hungária igazgatóságának elnöke Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, operatív vezetője pedig Király István lesz. A szakembertől a 4iG igazgatósága a távközlési csoport globális stratégiájának és üzleti folyamatainak kialakítását, illetve a távközlési vállalatcsoport hatékony működtetését várja. Király a hazai távközlési piac egyik legnagyobb vezetői tapasztalattal és mély iparági szakismerettel rendelkező menedzsere, aki az elmúlt három évtizedben a Pannon GSM, a Magyar Telekom és T-Systems, valamint a Vodafone magyarországi felső vezetői pozícióit töltötte be. MBA vezetői képzését az Oxford Brookes University-n végezte. Egyedülálló iparági tudást és integrációs gyakorlatot szerzett pályafutása során. Négy, a magyar ICT piacon lezajlott, nagy léptékű fúzió levezénylésében és az azokat követő integrációban is kiemelt szerepet játszott. A szakember vezérigazgatóként július 1-től veszi át az Antenna Hungária Zrt. irányítását, április 19-től pedig ideiglenesen a DIGI csoport ügyvezető igazgatója lesz.

Az Antenna Hungária átalakításában és szolgáltatásainak fejlesztésében 2018 óta jelentős szerepet betöltő Sárecz Zsolt leköszön a társaság éléről, a 4iG Nyrt. elnöki tanácsadójaként azonban továbbra is támogatja a távközlési csoport fejlődését. A július 1-ig tartó átmeneti időszakban az Antenna Hungária irányítását Linczényi Aladin, a 4iG Nyrt. igazgatósági tagja veszi át, munkáját pedig vezérigazgató-helyettesként a DIGI csoporttól visszatérő Papp-Gerlei Gyöngyvér támogatja.

A DIGI technológiai igazgatói pozíciójára Dévényi Istvánt május 1-től nevezték ki. A szakember több, mint harminc éves vezetői múlttal rendelkezik, szakmai tapasztalatait a Magyar Telekom csoport vállalatainál szerezte. Irányított komplex vezetékes hálózatfejlesztést, vezetett beruházó és b2b kiszolgáló szervezeteket. Irányítása alatt valósult meg több jelentős technológia (IPTV, xDSL, GPON). Sikeres üzemeltetési vezetőként felelt a fix, mobil és kábeltelevíziós üzletágak üzemeltetési területeinek integrációjáért, illetve az összeolvadó vállalatok it-infrastruktúrájának egységesítéséért. Közvetlen tapasztalatokat szerzett a virtualizált hálózati funkciók és az outsource szerződésben történő üzemeltetés területén.

A DIGI új pénzügyi és beszerzési igazgatója, Gurbán Sándor korábban nemzetközi tanácsadó cégeknél (Ernst&Young, BDO, Sofidel, EY) építette karrierjét. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem számvitel szakán végezte, okleveles könyvelő, a Guernsey Society of Chartered and Certified Accountants tagja. Nemzetközi elszámolással, tranzakciók támogatásával és tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos tudásának, CAPEX tervek széleskörű ismeretének, valamint vezetői tapasztalatának köszönhetően, magas szintű pénzügyi ismeretekkel támogatja a vállalatcsoport munkáját.

A DIGI Magyarország értékesítési és marketing igazgatója Éberling Judit lesz. 25 éves marketing és értékesítési, valamint több mint húsz éves vezetői tapasztalatát a magyar ICT piac korábbi és mostani meghatározó szereplőinél (Alcatel, Invitel, Telenor, Magyar Telekom, Vodafone) szerezte. Pályafutása során dolgozott lakossági és üzleti szegmensekben. Komoly gyakorlati vezetői és szakmai ismeretekkel rendelkezik nagyvállalati offline és online marketingben, CRM/CLM-ben, marketing automatizációban, stratégiaalkotásban, üzleti tervezésben, értékesítési csapatok és azokat támogató szervezetek irányításában. Részt vett több nagy informatikai és M&A integrációjában.

A telekommunikáció mellett a járműipar, a pénzügy és energetika terén szerzett több évtizedes nemzetközi tapasztalatot Baltay Kristóf, a DIGI új HR és logisztikai igazgatója. Az Avaya, a General Electric, az Erste AG, a Lear Corp., a Develor és a ChatBoss szakirányú vezetőjeként Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is dolgozott. Jelentős ismeretei vannak a zöldmezős projektekben, vállalati fúziók döntéshozatalában és megvalósításában egyaránt. A tehetséggondozás, a változásmenedzsment és a munkaerő újrastrukturálás területein is kimagasló szaktudással és tapasztalatokkal rendelkezik.


 

Next Post

Nagyobb székházba költözik jövőre az eMAG

szo ápr 23 , 2022
Azáltal, hogy az Extreme Digital szolgáltatásait az eMAG platformjába integrálják, jelentősen csökken a cégszervezet komplexitása. Az eMAG-Extreme Digital jelenleg mintegy ezer munkatársat foglalkoztat, folyamatos bővülése, és a pandémia visszaszorulása nyomán az irodába visszatérő munkatársak miatt eléri jelenlegi székhelyének korlátait. Ezért a vállalat hosszú távú bérleti szerződést írt alá a WING […]
Wing Liberty irodaház

És még ez is...