Szegeden online a Tesco

 

Mintegy félszáz munkahelyet teremtett a Tesco Global Áruházak Zrt. azzal, hogy elindította első vidéki online bevásárló szolgáltatását Szegeden – tájékoztatta a cég e-kereskedelmi vezetője az MTI-t. Őri Gergely elmondta: a Tesco Global Áruházak Zrt. idén márciusban Budapesten tette elérhetővé a szolgáltatást, mostantól azonban Szegeden és 40 kilométeres vonzáskörzetében is lehetőség van az otthoni bevásárlásra. Ezzel több, mint 320 ezer embert érnek el a térségben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar vásárlóknak tetszik az újítás, amelynek különlegessége, hogy nemcsak a szárazárut rendelhetik meg az ügyfelek, hanem a frissárukat is, hiszen speciális körülmények közt tárolják és szállítják azokat házhoz. Emellett mintegy két hete lehetőség van arra is, hogy a vásárlók az áruházakban vegyék át az előre megadott rendelés alapján összeállított csomagokat. A vásárlások során az látszik, hogy a vevők főként a baba termékeket, a különböző vizeket és az üdítőitalokat rendelik. A Tesco elsőként 15 évvel ezelőtt biztosított lehetőséget az otthoni vásárlásra Angliában. Tavalyi online élelmiszer forgalmuk hárommilliárd angol font volt a 72 milliárdos éves forgalomból.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Európában az Android a nyerő

szo jún 29 , 2013
ShareTweetPinShare  Az operációs rendszerek versenyében a Google Android vezette az értékesítéseket az első negyedévben: 21,9 millió Android rendszeren futó készüléket értékesítettek, részarányuk így 69 százalékra nőtt a 2012 első negyedévi 55 százalékról — írja az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai piackutató vállalat negyedéves European Mobile Phone Tracker jelentése. Az […]
ZX-81

És még ez is...