Szárnyaljatok: egyoldalúan emel árat a Telenor

3

Egyoldalú szerződésmódosításról értesítette üzleti ügyfeleit a Telenor Magyarország. A körülményekre hivatkozva végrehajtott áremelés ráadásul két új fizetési tételt is tartalmaz, ami egy közepes méretű cégnél könnyen több tízezer forinttal növelheti meg a havi kiadásokat — írja a hvg.hu. Pluszköltségként az üzleti előfizetők mintegy felének: egy kiegészítő havidíjat és egy kapcsolási díjat számítanak fel. Előbbi a céges flottában használt telefonok számától és a mobiltelefonálási szokásoktól függően kétszáz és ezer forint közötti felárat jelent, ami ráadásul nem lebeszélhető és minden egyes előfizetés után kiszámlázzák. Utóbbi hivatalos nevén: “a hívásfelépítés díja”, amely sikeres hívásonként nettó három forinttal növeli meg a telefonszámlát. A Telenor a hírportálnak cáfolta, hogy az általuk bejelentett egyoldalú szerződésmódosítás lehetőséget adna az ügyfeleknek a szerződésekből való kilépésre.

Vélemény:
Christopher Laska, a Telenor magyarországi vezérigazgatója néhány napja még arról beszélt, hogy az ügyfeleik szárnyaljanak együtt a távközlési céggel. Ez így, “szárnyaszegetten”, nehezen fog menni.
-szerk-


 

3 thoughts on “Szárnyaljatok: egyoldalúan emel árat a Telenor

  1. Ez számomra egyáltalán nem elszomorító, inkább a Telenornak lehet az, hogy hosszú-hosszú ideje előfizetőik fordítanak hátat a cégnek. Azért valljuk be őszintén, miért is kellene többet fizetnie bárkinek is ugyan azért a szolgáltatásért? Sok helyen jártam, járok az országban, ezért bátorkodtam a szolgáltatás minőségét kritikával illetni. Abban önnek is igaza van, hogy a többi szolgáltató is megéri a pénzét. Számomra viszont sokat jelent az előfizetővel szembeni korrekt magatartás, melyet eddig ilyen szinten csak a Telenor tett meg.

  2. Ugyan nem szorul a mi védelmünkre a Telenor (és megjegyzem, hogy elkeserítően inkorrektnek és rossz döntésnek tartom, hogy nem adta meg az ügyfeleinek a szerződéstől való elállás lehetőségét), de nekem a szolgáltatásuk minőségével semmi gondom. Ahogy a másik két szolgáltatóéval sincs. Persze lehet, hogy szerencsés környéken van a szerkesztőség. Nem szomorítanám el, de nem lesz tömeges elvándorlás, már csak azért sem, mert a másik két szolgáltató ugyan olyan, mint a Telenor, csak pepitában.

  3. Nevetséges, hogy szinte mindent megengedhetnek maguknak bizonyos cégek. Nagy valószínűséggel a Telenor önkényes áremelése is tömeges "átvándorlást" fog eredményezni más szolgáltatókhoz.. A cégünk is megtette ezt a lépést, mert sok előfizetésnél az emelés összege igen jelentős a számlán. Csak mellékesen megjegyezve a szolgáltatás minősége egyáltalán nem indokolja az áremelést, sok esetben az éppen elégségest is nehezen éri el…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Mobilt lopott a sportolónak látszó tolvaj

hét febr 16 , 2015
Egy 17 éves “sportembert” hallgattak ki gyanúsítottként lopás miatt a veszprémi rendőrök, aki a gyanú szerint egy sportlétesítmény öltözőjéből tulajdonított el egy értékes mobiltelefont. A rendelkezésre álló adatok alapján egy veszprémi sportlétesítmény öltözőjében hátrahagyott kabát zsebéből tulajdonított el február 12-én, a délutáni órákban egy 150 ezer forintot meghaladó értékű mobiltelefont […]

Friss, ropogós