Jövőbeni együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetője és az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) elnöke.
Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője elmondta, hogy a megállapodás három témára fókuszál. A fintech kapcsán kiemelte, hogy a pénzügyi, banki, biztosítási szolgáltatás alapvetően átalakul, a pénzügyi szolgáltatók egyre többet foglalkoznak informatikával és egyre több vállalkozó foglalkozik pénzügyi szolgáltatással. Az okos város, okos falu pedig sok dolgot magában foglal a közlekedéstől az e-ügyintézésig, az EFISZ pedig a korszellemnek megfelelően kívánja kiszolgálni ügyfeleit. Azt is megemlítette, hogy napokon belül véget ér a European Digital Innovation Hub előpályáztatása, ez a 2021-2027-es uniós tervezési időszaknak egy olyan meghatározó európai hálózata lesz, amely összekapcsolja a közigazgatás, a tudomány és a vállalkozó szféra szereplőit.
Veres Mihály, az EFISZ elnöke elmondta, a szövetséget azért hozták létre, hogy segítsék a magyar elektronikus fizetési ökoszisztéma fejlesztését, támogassák az ágazat szereplőit, ezen belül nemcsak a pénzügyi- és bankszektort, hanem a digitális szolgáltatási értéklánc minden szereplőjét. Közös közleményük szerint a két szervezet egyetért abban, hogy a hazai fintech szektor kulcsterülete az elektronikus fizetés, az elérhető szolgáltatások technológiai színvonala, a fogyasztók védelmének érvényesülése, a nemzetgazdasági hatások jelentősége. A közös gondolkodás és szakmai együttműködés megalapozása céljából kötött szakmai együttműködés keretében az okos város fejlesztések területén a felek törekednek arra, hogy az EFISZ integrátorként lépjen be azon folyamatokba, ahol az online fizetési platformok szolgáltatása rendszer szinten tud kapcsolódni az adott település digitális megoldásaihoz. Célként jelölték meg azt is, hogy a közeljövőben elbírálandó European Digital Innovation Hub DJP pályázat sikeressége esetén együttműködnek a fintech vonatkozású kompetenciafejlesztés során.