mínuszos.hu

Számítógépterem is lesz az új gyógypedagógiai iskolában

osztalyteremNégy tantermes, negyven tanuló fogadására alkalmas gyógypedagógiai iskola építése kezdődött Budaörsön. A Bleyer Jakab német nemzetiségi általános iskolához tartozó intézményt a jövő év szeptemberében adják át – közölte a Pest megyei város önkormányzatának sajtószóvivője az MTI-vel. Nagy Ildikó Emese elmondta, hogy az ötszáz négyzetméter hasznos alapterületű, akadálymentes, Árpád utcai épületben a tantermeken kívül könyvtár, számítógép– és technikaterem, valamint egy foglalkoztató is helyet kap. Az átriumos kialakítású földszintes iskola tantermeihez látványkert, a szaktantermekhez pedig tankert kapcsolódik majd, míg a telek épület mögötti részén egyebek mellett játszókertet, tornapályát és parkolót alakítanak ki. Az új intézmény felépítése 330 millió forintba kerül, ehhez jön még a berendezés és a felszerelés költsége, amit az önkormányzat kasszájából, azaz az adófizetők adójából teremtenek elő.

Exit mobile version