Számítógépes vezérlésű irodaszéket fejlesztettek Erdőkürtön

Recski János C3D kft.Számítógépes vezérlésű, aktív irodaszéket fejlesztett a C3D Műszaki Tanácsadó Kft. a Nógrád megyei Erdőkürtön.

Recski János, a társaság egyik tulajdonos-ügyvezető igazgatója elmondta: a projektre a társaság 333 millió forint, a projektben részt vevő konzorciumi tagokkal együtt 915,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések tárgyú felhívásán. A szabadalmi oltalommal védett irodaszék sorozatgyártását célzó kutatás-fejlesztési projekten több mint két évig dolgoztak.

A cég 2020 októberétől nagymértékű technológiai fejlesztést hajtott végre az Erdőkürtön található telephelyén: egy 742 négyzetméter alapterületű, új üzemcsarnokban építették ki a legújabb technológiákat és fejlesztési eredményeket magába integráló gyártósort – közölte az igazgató. A társaság a Miskolci Egyetemmel és a Neumann János Egyetemmel partnerségben nemcsak az üzemi eszközpark és a kapcsolódó infrastruktúra bővítését végezte el, hanem az egyetemek kutató-fejlesztő kapacitásának kihasználásával a modern anyagok és gyártási módszerek meghonosítását is.

A beruházásnak köszönhetően a vállalat öt munkahelyet tudott megőrizni, és további öt munkahelyet teremteni. Recski a fejlesztést ismertetve kifejtette: a fejlett társadalmak népessége egyre mozgásszegényebb környezetben tevékenykedik, túlnyomó részt ülő munkát végezve. Ezek a hatások alkattól függően kettő-négy évtized alatt krónikus hátfájáshoz, rosszabb esetben ágyéki, illetve nyaki gerincsérvhez vezetnek.

Erre kínálnak megoldást a pályázat keretei között építendő aktív irodai székek, amelyek a gerinc hatékony karbantartását segítik olymódon, hogy beépített elektromos motorok segítségével az ülőfelületet előre programozott módon időszakosan mozgásban tartják, kényszerítve a széken ülő személyt gerincének állandó egyensúlyozó mozgására. Az antropometriai és életkori paraméterek alapján a gerinc állapotának megfelelő mozgásprogramokat, illetve a szükséges és elégséges működési időt a prototípusok tesztelése során dolgozzák ki, és szakértők bevonásával tesztelik – tette hozzá Recski.

Elmondása szerint az aktív irodai széket mintegy 2000 eurós ára miatt elsősorban nemzetközi piacra szánják. Az idén körülbelül kétszáz széket terveznek legyártani, és az értékesítés felfuttatása után évi kétezer darab széket szeretnének értékesíteni. Ez évente négymillió euró árbevételt generálna.

A C3D Műszaki Tanácsadó Kft. 2021. évi árbevétele 1 milliárd 44 millió forint, nyeresége 58 millió forint volt, míg 2020-ban 695 millió forint árbevétel mellett a nyereség 29 millió forintot ért el.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon aggódik a tízévesen "tiktokozó" gyerekek miatt

csü jan 26 , 2023
Aggasztónak tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon mintegy két órát, hétvégenként pedig csaknem három órát töltenek a világhálón, egyebek közt a TikTokon – közölte a hatóság. A közlemény szerint az NMHH és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly ősszel végzett […]
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)

És még ez is...