mínuszos.hu

Szalay váltja Alföldit

Október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be – közölte a társaság. A közlemény szerint Alföldi 1997 óta töltötte be az NJSZT ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén október végéig fokozatosan adja át feladatait utódjának. Alföldi nevéhez fűződik az NJSZT munkáját immár több mint két évtizede meghatározó mottó: megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, és legjobb tudásunk szerint befolyásolni a jövőt.

Szalay matematikusként és informatikusként végzett.a szegedi József Attila Tudományegyetemen, majd a Számalk, a SZÁMKI munkatársa. A Digital Equipment Magyarországnál rendszerintegrációs igazgató, majd a Compaq Magyarországnál a professzionális szolgáltatások igazgatója.A Hewlett-Packard Magyarország következett, ahol szolgáltatási igazgató, és vezérigazgató-helyettes volt. Ez után a Vodafone-hoz igazolt, ahol projektiroda és belső szabályozási igazgató, valamint operációs igazgató volt.

Exit mobile version