mínuszos.hu

Szabad szoftverre áll át Újbuda?

ZX-81

 

Együttműködési megállapodást írt alá a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és Újbuda önkormányzata hétfőn, ennek értelmében a XI. kerület több száz dolgozója szabad szoftverekkel kapcsolatos oktatásban vesz részt. Biró Marcell, a KIM közigazgatási államtitkára szerint a szabad szoftverek bevonása a nemzetközi tapasztalatok szerint jelentős költségmegtakarítást eredményez. Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere elmondta, hogy decembertől kezdik a rendszergazdák, ügyintézők, dolgozók felkészítését, oktatását, hogy később nagy biztonsággal, gyorsan, hatékonyan és megbízhatóan intézzék az állampolgári ügyeket. Hozzátette: a program 2013. október 31-én zárul, és bízik abban, hogy olyan példát tudnak majd adni, amit más önkormányzatok is továbbvihetnek — írja az MTI.

Exit mobile version