mínuszos.hu

Szabad szemmel is látványos bolygóegyüttállás lesz a jövő héten

HoldMárcius 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

A közlemény szerint a Vénusztól öt fokra járó Uránusz is „beáll a sorba”, bár a bolygót csak távcsővel lehet majd megpillantani. Az égitestek megfigyeléséhez nem kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé tekintünk. A március 23-i együttállás 18:30 perckor lesz jól látható. A halványabb Jupiter hat fokkal, az éppen kétnapos holdsarló 17 fokkal, a Vénusz pedig 26 fokkal jár majd a horizont fölött. Március 24-én a holdsarló feljebb emelkedik, már a Vénusznál is magasabbra ér. Érdemes lesz az együttállást az egyre sötétedő égen tovább követni, mert egyre szebb részletek bukkannak majd fel.

A háromnapos holdsarlón felbukkan a hamuszürke fény, az éjszakai oldal halvány derengése. Egy kézi kistávcsővel nem csak a holdtengereket lehet majd megfigyelni a Hold megvilágítatlan oldalán, de kis szerencsével még a holdsarló csúcsáról látszólag elváló világító krátercsúcsok is láthatóak lesznek. A holdsarlótól három fokkal balra fölfelé irányítva kézitávcsövünket, az Uránusz bolygót is megpillanthatjuk egy zöldes színű, halvány csillagként.


 

Exit mobile version