Szabad a Yahoo! segítségével lecsukott újságíró

 

Szabadon engedték Kínában azt az újságírót, akit 2005-ben úgy ítéltek el, hogy bizonyítékul felhasználták ellene azokat az elektronikus leveleit, amelyeket az amerikai Yahoo! vállalat szolgáltatott ki a kínai hatóságoknak. A korábban a Tangtaj Sangpao (Contemporary Business News) csangsai napilapnak dolgozó Si Taót tízéves büntetésének letelte előtt 15 hónappal, a hétvégén engedték szabadon – jelentette be a Tuli Csongven Pihuj (Independent Chinese PEN Center) íróklub vasárnap. Az idén 45 éves újságírót 2005-ben államtitoksértés miatt ítélték el, miután a kínai sajtószabadságot korlátozó intézkedésről adott számot egy amerikai emberjogi fórumnak. A per során az amerikai Yahoo! kiszolgáltatta a hatóságoknak Si magán e-mailfiókjának részleteit, a levelezést pedig bizonyítékként használták a tárgyaláson. Tettéért a vállalatnak az amerikai Kongresszus előtt kellett felelnie 2007-ben, a cég jogászai akkor úgy fogalmaztak: saját munkatársaik szabadságát veszélyeztette volna, ha nem osztják meg a kért információt a kínai hatóságokkal. A vállalat később bocsánatot kért Si családjától, s annak ismeretlen összegű kártérítést fizetett peren kívül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A francia kormányzat tiltja a Windowsos mobilokat

hét szept 16 , 2013
ShareTweetPinShare  Franciaország az amerikai NSA-botrány miatt megtiltja a kereskedelemben kapható mobil eszközök használatát az államigazgatásban. A Jean-Marc Ayrault miniszterelnök hivatalának vezetője által kiadott körlevél szerint hivatalos használatra kizárólag a francia Thales hadiipari vállalat által kifejlesztett Teorem mobiltelefon készüléke engedélyezi. A francia L’Express” beszámolója szerint a nemzetbiztonsági szempontból legfontosabb négy minisztériumnál, […]

És még ez is...