A kkv-k a nemzetgazdaság összes beruházásának mintegy 22, a kormányzati szektortól megtisztítva a vállalkozói szféra beruházásainak 31 százalékát valósították meg. A viszonylag alacsony arány visszavezethető arra, hogy a nemzetgazdaság összes beruházásában jelentős súlyt képviselnek egyrészt a külföldi közvetlen tőke befektetésével működő vállalkozások, másrészt a költségvetési szervek és az állami tulajdonú gazdasági társaságok, harmadrészt a háztartások lakásberuházásai is – magyarázta a KSH. 2017-ben a kkv-k súlya mind a nemzetgazdasági, mind csak a vállalkozások által megvalósított beruházásokon belül csökkent (3,8, illetve 2,5 százalékponttal), abból következően, hogy a kkv-körön kívüli gazdasági szereplők erőteljesebben növelték beruházásaikat. A kkv-kör beruházásainak közel héttizede négy nemzetgazdasági ágban – mezőgazdaság, feldolgozóipar, kereskedelem és ingatlanügyletek – valósult meg tavaly.
A vállalkozások méretének növekedésével párhuzamosan a kkv szektoron belül is emelkedik az árbevétel. 2017-ben egy mikrovállalkozás átlagosan 19 millió, egy kisvállalkozás 420 millió forint nettó árbevételt könyvelhetett el, egy középvállalkozásra pedig átlagosan 2,7 milliárd forintnyi árbevétel jutott.