Súlyos hibálat javítottak a legfrissebb LibreOffice-ban

libreofficeHárom héttel a LibreOffice 4.2 után a The Document Foundation bejelentette a LibreOffice 4.2.1 megjelenését. Az első hibajavító kiadás a szokásosnál korábbi megjelenése azzal indokolható, hogy a 4.2-ben debütáló nagy léptékű kódátalakítások olyan hibákhoz vezettek, amelyek javítása nem tűrt halasztást. A legfrissebb változatban mintegy száz, különböző súlyosságú hibát javítottak. „A LibreOffice 4.2-ben nagyon ambíciózus kódrefaktorálásokat végeztünk el. Emiatt alapos tesztelést terveztünk automatikus eszközökkel, majd ezt követően a QA internetes tesztelőpartikat szervezett decemberben és januárban. Sajnos a hibák egy része csak ezek után bukott ki” – mondta Thorsten Behrens, a The Document Foundation kuratóriumának elnöke. Hozzátette, a LibreOffice 4.2-t kipróbáló felhasználók visszajelzései alapján a fejlesztők és tesztelők azonnal rávetették magukat a hibákra, és három héten belül javították a legsürgősebb eseteket. Ez nem lett volna lehetséges a közösség segítsége nélkül — írja a Libreoffice.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Két jóbarát: a Kormány és a Magyar Telekom

szo febr 22 , 2014
Partnerségi együttműködési megállapodást kötött Magyarország digitális fejlesztése érdekében a Kormány és a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Magyar Telekom. A dokumentumban foglaltak szerint a Magyar Telekom szándéka az, hogy beruházásaival elősegítse a nagysebességű szélessávú internet mielőbbi hazai elérhetőségét.

És még ez is...