Startup Tavasz: méghosszabb a jelentkezési idő

startupMeghosszabbították a budapesti Startup Tavasz 2014 programsorozat keretében rendezendő startup verseny jelentkezési határidejét: a szervezők az eredeti, március 14-i határidőnél tovább, március 17-én éjfélig várják az elsősorban korai fázisú startupok, technológiai vállalkozások jelentkezését – közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) az MTI-vel. A Startup Tavasz 2014-et a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a NIH, a Design Terminál, valamint a BudapestHub rendezi számos magyarországi szakmai szervezet és nemzetközi partner együttműködésével. A közép-európai startup versenyt április 2-án tartják Budapesten. A szervezők elsősorban 15 közép-európai országból várják az induló technológiai vállalatok projektötleteit, a beékező pályázatokat pedig öttagú nemzetközi zsűri bírálja el. A legjobb 20-25 ötlet közül választják majd ki a tíz legfejlődőképesebb projektet. A legjobb tíz csapat automatikusan bejut a Central European Startup Awards (CESA) május végi versenyére, illetve részt vehet egy többnapos budapesti képzésen, amelyen neves, nemzetközi szakértőkből álló csapat készíti majd fel őket a verseny döntőjére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Begyorsul a Sulinet

ked márc 11 , 2014
ShareTweetPinShareTöbb mint kétezer iskola internet kapcsolatát kiszolgáló routereit cserélték a legmodernebbekre az elmúlt négy hónapban. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) Sulinet+ projektjének keretében a régi, elavult eszközeinek lecserélésével és valamennyi érintett hazai általános és középiskola hálózati sávszélesség-növelését tervezi az elkövetkező két évben. Az iskolák internet-kapcsolatainak sávszélessege hosszú évek […]

És még ez is...