Startol az idei Invitech InnoMax Díj

Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette innovációs seregszemléjét. Az Invitech InnoMax Díj célja, hogy komoly, érdemi támogatással segítse valóra váltani azokat az ötleteket, amelyekkel jobbá tehetjük életünket, mindennapjainkat.

A 2009-ben útjára indított díjnak köszönhetően számos ötlet valósulhatott már meg a gazdasági és a civil szektor legkülönbözőbb területein. Kapott már elismerést lakóházak felhő alapú energiafelügyeleti rendszere, közösségi bűnmegelőzési program, az orvos-beteg kommunikációt segítő, mesterséges intelligencia alapú chat-alkalmazás, és olyan nemes célok megvalósulását is segíthette már a pályázat, mint a kamaszok lelki elsősegély-szolgálata vagy az elveszett gyerekek felkutatása. Az üzleti infokommunikációs megoldásszállító szemlélete a pályázatban is visszaköszön, annak célja, hogy az itthon kitalált ötleteket lehetőség szerint, minél nagyobb arányban sikerüljön itthon megvalósítani. Ehhez a szervezők idén is változatos témájú pályázatokat várnak. A tavalyi évben 160 nevezés érkezett és volt pályázó, aki 2 millió forint összegű támogatást kapott fejlesztéseihez. Az Invitech Solutions egyébként a pénzügyi támogatás mellett, a szakmai konzultáció lehetőségét is felajánlja a nyerteseknek.

„Cégünk fontosnak tartja, hogy a korszerű infokommunikációs megoldások évről évre, egyre szélesebb kör számára váljanak elérhetővé. Mindemellett pedig azt is ösztönözni kívánjuk, hogy azok a fejlesztési lehetőségek, amelyek az üzleti világban is komoly előrelépést tesznek lehetővé, olyan szervezetekhez is eljussanak, akik egy-egy közösség számára szeretnének valamit jobbá, könnyebbé tenni, nem is feltétlenül csak profitorientált módon. Ahhoz, hogy egy ötletből valódi, kézzelfogható szolgáltatás vagy termék legyen, rengeteg erőforrásra van szükség, és ez utóbbi nem mindenütt áll rendelkezésre ott, ahol egyébként valakinek eszébe jutott valami nagyon jó. Az Invitech InnoMax Díj itt találta meg a helyét, az innováció támogatójaként kívánja segíteni a legkülönfélébb infokommunikációs megoldások elterjedését. Fontos, hogy a lehetőségekhez mérten, minél inkább csökkenjen a digitális távolság a gazdasági élet szereplői és a civil világ között, és mindkét terület esetében lényeges, hogy amit tesznek, az a közjót szolgálja. Mi ebben vagyunk partnerek, ezért várjuk és támogatjuk a jobbnál jobb ötleteket” – fogalmazott Javorniczky Áron operatív vezérigazgató-helyettes, az Invitech InnoMax Díj zsűrielnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Feltörhették John Kelly kabinetfőnök mobiltelefonját

hét okt 9 , 2017
Az amerikai elnöki hivatal gyanúja szerint John Kelly kabinetfőnök telefonját feltörték. Három, meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőre hivatkozva a Politico azt írta, hogy a kabinetfőnök mobiltelefonját még tavaly decemberben törhették fel, s a Fehér Házban amiatt aggódnak, hogy hackerek vagy külföldi kormányzatok férhettek hozzá Kelly adataihoz. Kelly január óta belbiztonsági […]

És még ez is...