mínuszos.hu

Sport: netre költözik a tananyag

ZX-81

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a PTE Testnevelés- és Sporttudományi Intézet vezetésével, az Eszterházy Károly Főiskola, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem testnevelési, sporttudományi karainak, tanszékeinek, intézeteinek, és a Dialóg Campus Kiadó közreműködésével kidolgozott tananyagnak a technikai, tartalmi értékelése van hátra, így szeptembertől már a testnevelő-edző, a sportszervezés, a rekreációszervezés és az egészségfejlesztés alapszakos hallgatóinak elméleti oktatását segítheti. Rétsági Erzsébet és Ács Pongrác, a projekt menedzserei elmondták: a pályázati támogatásnak köszönhetően 38 millió forintból, 22 szakember által összeállított 25 részes tananyag előnye, hogy ingyenesen elérhető lesz az interneten, és nemcsak új, hanem folyamatosan frissülő információkkal is ellátja a hallgatókat. Hozzátették, a sportági, sportelméleti, sportjogi, sportmenedzseri ismeretekkel, s egyebek mellett kutatásmódszertannal is foglalkozó tananyag az alapszakos főiskolai és egyetemi hallgatók oktatása mellett a felsőfokú szakképzésben, valamint az edzőképzésben is használható.

Exit mobile version