Sose gondolnád mit kutat együtt az ELTE és az Invitel

Hogyan lett a Szomszédokból Barátok közt, Jóban Rosszban vagy Éjjel-Nappal Budapest, és merre tart a magyar sorozatgyártás? Miként lesznek a Doktor House-hoz hasonló antihősök a sorozatok legnépszerűbb szereplői? Többek között ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ az Invitel és az ELTE MMI közös, hosszú távú együttműködésében, amelynek fő témája a sorozatok és az ezekhez kapcsolódó társadalmi, szociális, valamint szociálpszichológiai vonatkozások.

Idén ősszel hosszú távú együttműködésbe kezdett az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete (MMI) és az Invitel Távközlési Zrt. A telekommunikációs cég számára ügyfelek igényeinek alaposabb megismerését segítette az év eleji „Nagy Sorozatrajongó” kutatás is. Az ELTE MMI-vel közös együttműködés új szempontokból nyit lehetőséget a téma tanulmányozására és az abban való elmélyülésre. A tavaszi, „Nagy Sorozatrajongó” kutatásban több mint ötezer kitöltő válaszai alapján mérték fel a magyarok sorozatnézési szokásait, most a sorozatok társadalomra gyakorolt hatásait vizsgálják, két féléves szakszeminárium keretében az egyetem hallgatóinak bevonásával.

„Az Invitel felismerte a sorozat mint műfaj megújulásának számtalan gazdasági, kulturális, tartalomfogyasztási és társadalmi aspektusát. Tévé- és internet szolgáltatóként támogatjuk az ELTE MMI diákjait, hogy elemezzék a téma sokszínűségét és a társadalomra gyakorolt hatásait. Nagy Sorozatrajongó kutatásunk számos értékes eredményt hozott, szerettünk volna ezekben tudományos igényességgel és szakértői támogatással is mélyebbre ásni. Hazánk egyik legnagyobb egyetemével történő együttműködésünk során nem csak arra nyílik lehetőségünk, hogy feltárjuk a nagyközönség számára a sorozatok társadalmi és szociálpszichológiai jelentőségét, hanem segíthetjük az egyetem diákjait is, hogy korszerű eszközökkel, a projekt felmerülő költségeit biztosítva megismerhessék és kidolgozhassák a számukra is izgalmas kutatási kérdéseket” – mondta Langsteiner Marianne, az Invitel Csoport lakossági és kisvállalati üzletágának vezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A korány nem mégvédeni akarja a magyar polgárokat, hanem felkészíteni

pén dec 9 , 2016
Túlzóak azok a félelmek amelyek szerint a digitalizáció, valamint a robotika elterjedése kiváltja az emberi munkát, a tapasztalatok ugyanis világszerte azt mutatják, hogy a digitális átalakulás csupán másfajta munkavégzési lehetőséget teremt, új munkavállalói képességek elsajátítását teszi szükségességé – hangsúlyozta Deutsch Tamás, a Digitális jólét program miniszterelnöki biztosa egy konferencián. Megjegyezte […]
robot porszívó

Friss, ropogós