Internetes csalókat fogott el a rendőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a három gyanúsított összesen több mint hárommillió forint kárt okozott a sértetteknek – közölte a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel. Tamásné Berki Bianka elmondta: egyik esetben egy paszabi nő és férfi több internetes oldalon álnéven értékesített különböző műszaki cikkeket, a vételárak átutalását követően azonban egyetlen esetben sem küldték meg a megrendelt eszközöket. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak – akik a kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését – csaknem száz sértettnek összesen kétmillió forint kárt okoztak – ismertette a helyettes szóvivő. Közlése szerint szintén csalás miatt indult nyomozás egy gyöngyössolymosi férfi ellen, aki hasonló módszerrel tévesztett meg mintegy hetven embert, s ezzel összesen több mint egymillió forint kárt okozott. A rendőrök a férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását — írja az MTI.