Songwriting HUB: újít az Artisjus

ArtisjusDalszerzői témákban gyűjtőoldalt indított az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület Songwriting HUB néven.

Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos valamennyi hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat, beleértve az Artisjus és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit – közölte a szerzői egyesület. Az Artisjus -saját bevallása szerint- maga is támogatja dalszerzői programok megvalósulását, mint írják 2018 óta összesen 288 millió forintot fordítottak erre a célra. Az ambiciózus tervek szerint folyamatosan bővülő gyűjtőoldalon megtalálható és érdeklődés szerint kereshető lesz valamennyi hazai szakmai esemény (dalszerző, dalszövegíró vagy zenei producer táborok, pályázatok), kiadvány, tévés/videós és audio tartalom (vlogok, podcastek).

A közösségi gyűjtőoldalként funkcionáló Songwriting HUB a zeneipari szereplők ajánlásaira is épít: elérhetővé teszi az oldalon beküldött, a dalszerzők számára releváns programokat. Az Artisjus arra biztatja a zeneipari szereplőket, küldjék be az oldalra saját eseményeiket, tartalmaikat, ha azok a dalszerzői közösségnek szólnak. A jogvédő szervezet hosszútávú terve, hogy a későbbiekben a hazai mellett külföldi, kiemelten a középkelet-európai régió angol nyelvű szakmai tartalmai és eseményei is helyet kapjanak az oldalon.

“Egyre nagyobb a figyelem a dalszerzőkön, akik a zenei értéklánc legelső láncszemei. A közönség is egyre inkább észreveszi őket az előadó mögött, szakmai programok is indulnak a pályakezdő vagy már befutott dalszerzők tájékoztatására, oktatására, helyzetbe hozására. A Songwriting HUB-ot azért hoztuk létre, hogy az Artisjus saját programjai mellett a hazai dalszerzői fókuszú kezdeményezéseket egy helyről tegyük elérhetővé” – jelentette ki Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

NMHH: pszichológiai, érzelmi és társadalmi károkat okozhat az online zaklatás

sze szept 7 , 2022
Az online zaklatás egy olyan jelenség, ami hatalmas sebeket ejthet bárkin, fő elszenvedői mégis a gyerekek. A zaklatás történhet otthon, a munkahelyen vagy az iskolában (bullying), de az internethasználat elterjedésével az online zaklatás is a mindennapok részévé vált – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). […]
hotline