Snowden az alsónadrágos merénylővel példálózik

pisztolyEdward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtését leleplező informatikus hétfőn azt állította, hogy az elektronikus hírszerzésre szakosodott szervezet tervezett reformja utólag igazolta az ő kiszivárogtatásait. Barack Obama amerikai elnök a kiszivárogtatások hatására januárban megtiltotta, hogy az amerikai hírszerzés szövetséges államok vezetői ellen kémkedjen, és elrendelt egy sor kisebb reformot is az amerikaiak telefonos és internetes kommunikációjára vonatkozó tömeges adatmegfigyelésével kapcsolatban. A nagyobb internetes és telefonos szolgáltatók szigorúbban védik az ügyfeleik magánéletének sérthetetlenségét, bár Snowden szerint nem eléggé. Úgy vélekedett, hogy az informatikai cégeknek sok még a tennivalójuk a biztonsági kódolás fejlesztésében. Snowden bírálta az amerikai kormányt, amiért annak kommunikációjában a hangsúly a közérdekről a nemzeti (nemzetbiztonsági) érdekre tevődött át, ami veszélybe sodorhatja a képviseleti demokrácia ellenőrző szerepét. Kifogásolta, hogy Washington számára a tömeges adatgyűjtés kiterjesztése jelenti a prioritást az amerikai gazdaságban kulcsszerepet játszó szellemi tulajdon védelme helyett. Rámutatott arra is, hogy a biztonsági szolgálatok annyira ráálltak a tömeges megfigyelésre, hogy elkerülte figyelmüket a tavalyi bostoni maraton ellen elkövetett merénylet előkészítése és az „alsónadrágos merénylő” 2009 karácsonyán egy utasszállító gépen megkísérelt robbantásának előkészítése — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyarország egy szinten Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Németországgal és Ausztriával

szo márc 15 , 2014
Súlyos politikai és gazdasági károkkal járó kibertámadások akadályozhatók meg, illetve jelentősen csökkenthető a potenciális károkozás annak révén, hogy Magyarországon – az Európai Unióban elsők között – már kiépült a támadások észlelői, potenciális célpontjai és a reagálásért felelős szervezetek közötti azonnali kapcsolat – mondta a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek adott […]

És még ez is...